Kerítésen innen
Frissítve! Bayer Zsolt tudni véli, ki az „Ördög ügyvédje” és nem fél megnevezni
Aki vasárnap estre nem talált jobb elfoglaltságot és Bayer Zsolt magáról elnevezett műsorát nézte, az egetrengető bejelentésnek lehetett fül- és szemtanúja. A műsorvezető megnevezte, hogy szerinte kit takar az „Ördög ügyvédje” név.
Terítéken a DK
Kezdés gyanánt Vágó István volt a céltábla. Főleg azon poénkodott Bayer a közönség nagy egyetértésével, hogy miként tölthet be felügyelőbizottsági tisztet
„az a hír jött, hogy Vágó István lett a BKV járműjavító részlegének a felügyelőbizottsági tagja, mint DK delegált. (…) Vágó azt nyilatkozta, hogy ez a pozíció igazából még közelebb is áll a végzettségéhez, mint amikor tévés kvízmester volt, lévén, hogy Ő vegyészmérnöknek tanult….
Vágó István közösségi oldalán jóval előtte így magyarázza a fentieket:
Kálmán Olga volt a soros….
Második a céltáblának minősítettek sorában Kálmán Olga volt, vagyis inkább az általa nyilvánosságra hozott fizuja. Bayer kicsit sajnáltatta magát, hogy Ő bezzeg csak 700.000.- ezerről (nem tudni, hogy + ÁFA, vagy nem) adhatott le novemberi teljesítményéért számlát a Hír TV-nek, majd rögtön rátért Kálmán 1.000.000.- forintos fizetésére.
„… meghallgatnám, amikor Olga Gy. Németh Erzsinek tanácsokat ad. képzeljék el, amikor ez a kettő összeül (…) és megdumcsizzák a főváros kulturális ügyeit.(…) egymillióért…
Majd hozzátette:
„mert neki szabad, csak én nem kereshetek pénzt (…) nekünk tulajdonképpen éhen kéne pusztulnunk…”
Minderről Gy. Németh november 27-én….
Következett a nóvum….
„Egyre inkább kezd kibontakozni, hogy a győri Borkai-botrány hátterében kik is állnak. valójában. „
Aki most arra számít, hogy felsorolja a korrupció-gyanús fideszesek, vagy hozzájuk közelállók neveit, azok tévednek.
„Kik készíttetették, kik zsarolhattak és ki lehet az „Ördög ügyvédje”
Konkrétabban:
A Póczik is DK-s, a Glázer is DK-s, (…) ez a kis DK-s kör. A háttérben, ahogy azt tegnap a Mandiner bemutatta, nagy valószínűséggel Czeglédy Csabi orgonál, és valószínűleg Ő volt az „ördög ügyvédje” is.
Majd hozzátette:
„Ez a konglomerátum feltérképezhetetlen…. De ha egyszer meg fogjuk tudni, hogy akkor mi lesz….”
A teljes adást ide kattintva nézheti meg, aki akarja.
Frissítés!
Cikkünk megjelenése után nem sokkal jelentette be Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója az ATV Startban, hogy őt zsarolta meg az „Angyal ügyvédje”. A politikus a stúdióból a rendőrségre ment feljelentést tenni.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
apeeng
2019.12.15 18:58 at 18:58
most még csak ízlelgetik az emberek..hétszázezer…nyolcszázezer…egymillió? asztaqurvaéletbe..na majd jövő ilyenkor már lehet mérleget készíteni…a bér és a város látható haszna lesz a mérleg két serpenyőjében…
Gyanítom lesz olyan, aki vért fog izzadni az eredmény megmagyarázása közben…persze nem lesz eredmény, azért.