Kerítésen innen
Belecsaptak a lecsóba – dübörög a buszosok sztrájkja
Miután nem történt számukra elfogadható kedvező megoldás és úgy érzik, nem volt eléggé figyelemfelhívó az adventi sztrájkjuk, újabb munkabeszüntetést kezdett a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusznál.
A lista
Az előttünk álló két napban, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a volanbusz.hu oldalon található, ahol megjegyzik: ha az autóbuszvezető nem vesz részt a munkabeszüntetésben, és felveszi a munkát, akkor a járat menetrend szerint közlekedik majd. Emellett az utas.hu utazástervező oldalon is látható a helyközi járatok esetleges érintettsége.
A cél
A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy
a dolgozók legalább 90 ezer forintos béremelést kapjanak ebben az évben, ezzel szemben áll a minisztérium 70 ezer forintos ajánlata.
A sztrájk alatt akár 28 ezer járat is kimaradhat, még úgy is, hogy a sztrájk szervezői sikeresen megegyeztek az elégséges szolgáltatás keretéről a munkáltatóval, és követhető tányéroztatást ígérnek.
5 978 sofőr, a volán buszvezetők 58 százaléka írta alá a SZAKSZ bérkövetelését és a sztrájkot támogató ívet.
A közlekedési vállalat ugyanakkor indokolatlannak tartja az akciót, hiszen a MÁV-Volán-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak – közölte a munkáltató az rtl.hu. beszámolója szerint.
A szakszervezetvárakozása szerint még többen csatlakoznak majd hozzájuk, mint a decemberi munkabeszüntetéskor, az akkori 50% százalékhoz képest, most 60%-ot várnak.
Menjen inkább vonattal
A sztrájk szervezői azt javasolják azoknak akik kénytelenek vasárnap, vagy hétfőn útra kelni és ehhez a tömegközlekedésre van szükségük, használják a vonatokat.
Nyílt levél az Építési és Közlekedési Miniszterhez.
„Tisztelt Lázár János Miniszter Úr! Ahogy arról bizonyára Ön is értesült, a SZOLIDARITÁS Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, a Volánbusznál 2024. január 28-29. napján megtartja a kétnapos munkabeszüntetési akcióját. A kétnapos sztrájk alatt több mint 26 000 járat maradhat ki és az első napon, vagyis ma megtartott sztrájk, csak 4000 járatkimaradással kerül lebonyolításra.
A SZAKSZ a sztrájk első napját egy „jelmezes főpróbának” tekinti, úgymond figyelmeztető sztrájknak is mondhatnák és annak érdekében, hogy elkerüljük a valódi nagy csapást, amikor január 29-én a munkabeszüntetés miatt, országos szinten több mint 26 000 menetrendszerint közlekedő járat maradhat ki, javaslom, hogy a mai napon 24 óráig jöjjön létre egy megállapodás a SZAKSZ bérkövetelésével kapcsolatban.
Bízom a közreműködésében és megteremti annak lehetőségét, hogy a felek között a tárgyalás és a megállapodás megtörténjen, annak érdekében, hogy a január 29. napján folytatódó sztrájk megtartásától, a SZAKSZ el tudjon állni.
Tisztelettel: Dobi István, elnök”
Csak úgy….
Lázár János közösségi oldalán ekkor ez a legfrissebb bejegyzés:
„Az én bálkirálynőm – immár 22 báli szezon óta. A hódmezővásárhelyi-makói kórház jótékonysági báljára készülünk. A szervezők a rendezvény teljes bevételét az egészséges újszülöttekért és édesanyákért indított program javára ajánlják fel. Mert a nemes cél és a romantikus este nem zárják ki egymást.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak