Kerítésen innen
Bencsik: a hazafiasság nem mentség a tehetségtelenségre – Látja Bencsik úr, ilyen egyszerű „soros-bérenccé” lenni az Önéi szemében
Bencsik: „…A Most vagy soha helyes értékelését nem Rákay Kálmántól várom, ez nem is az ő dolga, neki ebben nem osztottak szerepet. Az értő kritika feladata, hogy közéleti elfogultságoktól mentesen magát a művet minősítse. Rákay csupán annyit tehet, hogy okul belőle.”
Bencsik Gábor testvére, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője lehúzta a 6 milliárd forintból elkészült Petőfi-filmet. Bencsik András azt írta, „rossz dolog egy hazafiasnak szánt műalkotásról rosszat írni, de még annál is rosszabb egy ilyen műalkotást végignézni. Márpedig a Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé.”
Rákay Júdást kiáltott
A filmet jegyző producer és kormánypárti influenszer, Rákay Philip nem vette jó néven a kritikát, és gyakorlatilag lejúdásozta Bencsik Andrást a Facebookon.
„Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában…”
– fogalmazott. Bencsik Gábor erre a megjegyzésre reagált vasárnap a közösségi oldalán:
„Nem mentség. Rákay Kálmán, aki szereti Philipnek szólíttatni magát, bár nem tudom, egy magyar ember miért akar angol nevet magának, szóval Rákay Kálmán holywoodi léptékú pénzből csinált egy filmet 1848. március 15-ről. Olyan, amilyen, egyeseknek tetszik, másoknak nem.
Hogy Rákay Kálmán a rendelkezésére álló összes fórumon dicséri és dicsérteti a maga produkcióját, az legföljebb ízléstelen, de ilyet már láttunk. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a hazafiasságot összemossa a saját művészi teljesítményével, és pusztán a témaválasztásra alapozva hazafi kötelességnek minősíti a produkciójának elismerését, a bírálatot pedig hazafiatlannak, sőt egyenesen árulásnak nevezi.
Galsai Pongrác, a nagyivó író mondta egyszer, hogy az antialkoholizmus nem mentség a tehetségtelenségre. A hazafiság sem az.
Ha nemzeti színekbe csomagolva a dilettantizmus is elismerést arat, abból hamar kontraszelekció lesz, amiből pedig elkerülhetetlenül hanyatlás következik.
Egy társadalom legnagyobb értékei közé tartozik, hogy képes-e a köreiben létrejött alkotásokat és alkotóikat a maguk jelentősége szerint értékelni. Ha elveszíti ezt a képességét, az egész közösség megfizeti az árát.
A Most vagy soha helyes értékelését nem Rákay Kálmántól várom, ez nem is az ő dolga, neki ebben nem osztottak szerepet. Az értő kritika feladata, hogy közéleti elfogultságoktól mentesen magát a művet minősítse. Rákay csupán annyit tehet, hogy okul belőle.”
A hozzászólásokból….
„Perceken belül érkezik hozzád is a júdásposzt ”
„Ez már hiánypótló volt. Már csak azért is mert amíg a balos kritikusok mondták ugyanezt addig lelegyintették őket. A Bencsikek kritikáit viszont bizonyosan nem Soros rendelte meg nem is a háttérhatalom.”
„Pont mai napra és pont olyanról kritizál ami nem egy két embernek tetszik!!Azt hogy az aki készítette miért hívhatja magát annak aminek ez legyen a legnagyobb bajunk az életben!!Magának is kedves Gábor!!”
„Ugyan már ne vegyétek be ezt a ócska zavarkeltést! A gátlástalanság ne továbbja, ez a gyenge próbálkozás, tekintettel az megjelenés időzítésére! Várom B. G. tiltakozását az otromba post miatt!”
„…ez az írás már megint támadási felületet ad az ellenzéknek. Miért kell ez?! Egyébként a film szuper!”
„Bencsik Úr mindjárt Soros bérencé és dollárbaloldalivá válik?amúgy jót írt!”
„Mai napra egy gusztustalan poszt. …. mesélj. .. Azahriah miért az? … nagy tiszteletű Kóbor János miért Mickey? …. és még sorolhatnàm …. ezt a „beszólás” kezdés egy tanulatlan embertől talán elfogadom …. de önből most egy gyökér szólalt meg aki számomra jelen megszólalásàval egy …. ??? … mennyit kapott ezért a posztért? …. mert most nagyobb ? mint megbízói… a kezdő mondatok után a többi màr nem is érdekelt … és pont a mai napra időzített .. ez meg pláne ….”
„Szerintem engedjük meg neki, hogy úgy hivja saját magát ahogy neki jó! De ember! Ez csak egy mozi!! Amúgy meg engem nem Rákay áraz be hazafiság tekintetében, ahogy nem Bencsik G. adja meg az utászt, hogy itéljem meg Rákayt, mert kritika függően itélkezik! Fura egy cikk, mit ne mondjak! Kíváncsi vagyok miért huzigálják egymás haját az urak mint az oviban! Áldott húsvétot mindenkinek!”
„Rákay Kálmán kritikátlanságot vár el az ő filmje iránt. A Most vagy soha! éppen attól lesz kurzusfilm, hogy a „tulajdonosa” kritikátlanságot vár el – saját maga iránt. A kritikátlanság infantilizmus! Ha az általam eltántoríthatatlanul támogatott Fidesz egyes személyiségei kritikátlanságot várnak el saját személyük iránt, azok a Fideszt amortizálják. A másik oldalon ezt az infantilis típust hasznos idiótának nevezik. Aláírás: Egy eltántoríthatatlan Fidesz-szavazó.”
„A megállapítás a rendszer velejébe hasít. A kontraszelekció nem a jövő, hanem már a jelen. A Fidesz-kurzus erkölcsi hanyatlása évek óta kézzel fogható. A politikait csupán a valós alternatíva nemléte akadályozza még egy ideig. De már megkezdődött.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat