Connect with us

Gyorshír

Besokalltak a Los Angeles-i magyarok a NER-től

Megosztás

A magyar főkonzul A helyi magyar ház alelnökét annak kormánykritikus kommentjei miatt akarta eltávolíttatni a magyar államtól független szerveződésből.

Megosztás

Sokan értetlenkedtek, amikor 2017-ben Széles Tamást nevezték ki Los Angeles-i főkonzulnak. Széles ugyanis – a Milánóba delegált Csiszár Jenőhöz hasonlóan – diplomáciai készségeit legfeljebb a médiában, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatói posztján szerezhette: onnan dobbantott a diplomácia világába. Kinevezését annak köszönhette, hogy Kósa Lajos és Halász János bizalmasának számított, előbbit el is kísérte a nevezetes új-zélandi Rolling Stones-koncertre. A százezresre tehető kaliforniai magyar diaszpórában az sem növelte a bizalmat, hogy kinevezésekor még az angollal is akadtak gondjai.

Széles a kritikáért elbocsátást követelt

Az elmúlt hónapokban ráadásul a NER-ből ismert „minden kritikusunknak utánamegyünk” stílusával is megismertette a kaliforniai magyarokat, amikor

A helyi magyar ház alelnökét annak magánemberként posztolt kormánykritikus kommentjei miatt akarta eltávolíttatni a magyar államtól független civil szerveződésből.

Ezt a bizonyos kommentelőt Sárvári Álmosnak hívják, és a Los Angeles-i agglomeráció nagyjából 70 ezres magyar származású (identitását nagyon eltérő mértékben számontartó) lakosságának vezető kulturális egyesülete, a csaknem száz éve működő United Magyar House második embere. Az áprilisi választások után nem sokkal privát Facebook-profiljáról egy kormánykritikus megjegyzést fűzött egy ismerőse posztjához, amiről Széles is értesült.

A főkonzul felhívta Sárvári főnökét, a Magyar Ház igazgatóját. Pereházy Miklós visszaemlékezése szerint azzal csörgött rá:

Látod, már megint mit tett föl az Álmos?

A „már megint” arra vonatkozott, hogy Sárvári nem először tett megjegyzést a kormány politikájára a Facebookon – a vele 17 éve együtt dolgozó Pereházy kifejezésével élve – „a maga szarkasztikus stílusában”. Azonban a Magyar Ház vezetője nem értette, hogy magánemberként kifejtett politikai véleménye miatt miért is kéne Sárváritól megválnia – márpedig a magyar főkonzul pontosan ezt akarta kijárni.

Pereházy az Indexnek elmondta, Szélessel harmonikus volt az addigi együttműködésük, a Magyar Ház pedig apolitikus intézmény, profiljába annak vezetője, Pereházy Miklós szerint „belefér minden, ami kultúra, semmi, ami politika”. De amikor a főkonzul Sárvári kirúgását követelte, akkor ezen megdöbbent, mivel

mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága, és ezt az alapjogot mi Amerikában nagyon-nagyon komolyan vesszük.

És különben is, Magyarország képviselőinek meg kéne tanulniuk elviselni a nyilvános kritikát. Pereházy már önmagában azon is megdöbbent, hogy egy magyar diplomatában egy ilyen lépés egyáltalán felmerült.

1956-ban nem azért mentek ki az emberek, hogy elhallgattassák őket.

Azt, hogy az igazgatóban valóban az állampolgári jogtudatosság horgadt fel, jól jelzi, hogy egyik email-jéhez – mintegy miheztartás végett – mellékelte a Függetlenségi nyilatkozatot és az Egyesült Államok alkotmányát (utóbbi 1791-es, első kiegészítése rögzíti a szólásszabadság jogát).

Pereházy szerint a főkonzul azzal is fenyegetőzött, hogy „el fogja vinni a nemzeti ünnepeket” a Magyar Házból, azaz a hivatalos megemlékezések szervezésében megszakítja a hagyományos együttműködést. A magyar állam ugyanis a Magyar Ház programjai közül egyedül a nemzeti ünnepek alkalmával szokott részt venni társszervezőként. Ennek az együttműködésnek vége szakadt.

Széles beváltotta fenyegetését

Az idei augusztus 20. alkalmából a főkonzulátus már külön ünnepséget szervezett a Los Angeles-i Szent István-templomba (augusztus 19-re, a helyi magyarok ugyanis a magyar nemzeti ünnepekhez legközelebbi vasárnap szoktak ünnepelni). Pereházy ráadásul azt tapasztalta, hogy Széles ahol csak lehet, igyekszik helyettesét és őt is befeketíteni a helyi magyarok előtt (még egyszer: néhány privát profilról eleresztett Facebook-komment miatt).

A Magyar Ház igazgatója még egy névtelen, a „kaliforniai tisztességes magyarok” álláspontját kifejtő levelet kapott, ami arra akarta rávenni, hogy ha elbocsátani – a szólásszabadság alapelve miatt – nem is tudja Sárvárit, legalább vegye rá, hogy maga mondjon le. A levél szerint ugyanis a helyi magyarok többsége negatív véleménnyel van a helyetteséről, és nem érti, miért védi őt körömszakadtáig; a névtelen levél álságos jóindulattal – „nem fenyegetés, csak józan figyelmeztetés” – azt is megemlítette, hogy

már olyan felvetés is volt, hogy hátha egy titkos intim szexuális kapcsolat van közöttük, elvégre Hollywoodban vagyunk, soha nem lehet tudni.

„A magyar diplomáciának nem feladata civil életünkbe történő beavatkozás”

Pereházy a magyar főkonzul viselkedése és a Magyar Házat ért támadások miatt a napokban levélben fordult a Gróf István Los Angeles-i ügyvezető konzulhoz (Széles magyarországi szabadságát tölti), amelyben a képviselet második emberének azt írja:

A magyar diplomáciának nem feladata civil életünkbe történő beavatkozás, s meggyőződésünk, hogy ehhez Édes Hazánk külügyminisztériuma nem adta beleegyezését. Ha ezt tette volna, akkor haladéktalanul kérünk változtatni ezen.

És arra figyelmeztette a diplomáciai képviseletet, hogy

ami most Los Angeles magyar közösségeinek körében történik, azt nem diplomáciának, hanem intrikának hívják.

Választ egyelőre sem a konzultól, sem a minisztériumtól nem kapott.

Az üggyel kapcsolatban az Index a hét elején elküldte kérdéseit a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, de választ nem kapott.

(Forrás: Index)

Mexikói tiltakozás a Frida Kahlo kiállítás NER-kompatibilis reakciója miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük