Connect with us

Banánköztársaság

Biciklivel, gyalog? – Ki mondta nektek, hogy sérthetetlenek vagytok?

Megosztás

Biciklisták, gyalogosok, ki mondta nektek, hogy sérthetetlenek vagytok?

Megosztás

Nagy tépelődés után írom le a gondolataimat biciklistákról és gyalogosokról. Előre szólok, akinek nem inge, ne vegye magára, illetve tisztában vagyok vele, esélyes, hogy a népszerűségi indexem hirtelen hanyatlásnak indul e gondolatok elolvasása után – írta a közösségi oldalán Fodor Erika.       

Aki utolérte, kerülné a nyomorultat

Tegnap este hazafelé tartok. Budakeszi út, Korányi Kórház felől érkező kerékpáros. Világítás nélkül, sötét ruhában, fülén hatalmas fejhallgató és !!!! kis csészéből !!! kortyolgat valamit derűsen. Mögötte is fékeznek, szemből mindannyian mi is, hiszen, aki utolérte, kerülné a nyomorultat. Már az ünnepek előtti őrületben is három hasonló esetem volt. Akkor a fáradtságtól elgyötörten nem volt kedvem okádni az epét mérgemben, sem osztani az észt.

Erősen szürreális kép

Azt kérdezem, -írta bejegyzése egy későbbi részében a szerző- melyikünk és mikor jut el arra pontra, mint az Összeomlás című filmben Michael Douglas? Mert nekem az jutott eszembe, hogy elütök egy biciklist, még vagy négyszer-ötször oda-vissza ráhajtok, majd berángatom a kocsiba és elvermelem az erdőben.

Viccet félretéve, melyik drótszamár nyergében ülő arrogáns hülye képzeli azt, hogy mert volt egy még hülyébb, akinek hatalmat adtak és azt mondta: mától nektek mindent szabad, nem vonatkozik rátok semmi, azt és úgy csináltok, ahogy nektek jó, attól rátok nem vonatkozik a fizika törvénye?

Ki mondta nektek, hogy sérthetetlenek vagytok?

Még mielőtt a biciklistáknak elborulna -tegyük hozzá igazságtalanul- az agya, nagyon sok hasonló cangás van, mint aki a bejegyzést „ihlette”, a gyalogosok is megkapják a magukét szerzőnktől, és bizony sajnos….

„És ez vonatkozik a gyalogosokra is! Akik úgy lépnek le járdáról az úttestre, hogy a kapucni a fejükön, se lát, se hall, vagy benne a feje a telefonban, lát-hall, de nem a valóságot, esetleg ezek kombinációja. Ki mondta nektek azt, hogy sérthetetlenek vagytok? Hogy ti erősebbek vagytok, mint egy autó? A közlekedés több tényezős és mindenkinek KUTYA KÖTELESSÉGE ABBAN ÚGY RÉSZT VENNI, HOGY MÁSOKAT NE VESZÉLYEZTESSEN! (A csupa nagybetű az internet nyelvén az ordibálás kifejezése, szerk.)

Drágáim! Ti minden nap az én életemet veszélyeztetitek azzal, hogy surmó módon közlekedtek! Nem vagytok kiválasztott kaszt, csak elkényeztetett, hisztis kölykök, akiknek apu és anyu sosem szabott határt! Kikérem magamnak, hogy engem bárki lenézzen, mert autóval járok, vagy az életemet tönkre tegye, mert a hibás csak én lehetek, akkor is, ha ti voltatok azok. Kérdezem, ha balesetben bármi történik veletek vigasz lesz-e a családotoknak, hogy engem dutyiba csuknak?

Mikor lettek az emberek agyalágyultak?

Lesz valaha olyan, hogy mosolyogva szeretni és segíteni fogjuk egymást? Senki, SENKI sem különb a másiknál! Tessék szépen viselkedni! Az ócsároló kommentek nem érdekelnek, vegyétek úgy, hogy én voltam ma apu és anyu egyszemélyben, aki határt szabott a hisztinek!”

A szerző üzenete, az bizony elég erős ahhoz, hogy segítsen elgondolkozni azoknak, akik a leírtakhoz hasonló módon közlekednek, akár gyalog akár „bármivel” is.

(Mi híreink!)

Szerző