Bulvár
Bodrogi Gyula: ne járkáljanak felelőtlenül a sötétben lépcsőn! – Kórházba került a művész
Kórházban várja a szentestét a Nemzet Színésze, a 90 éves Bodrogi Gyula. Mint elmondta, vendégségből indultak hazafelé, amikor megszédült és elesett a lépcsőn. Csonttörést szenvedett, amely miatt operálni kell.
„Félrelépett…”
A 90 éves színészlegenda december 23-án elesett és csonttörést szenvedett, amely miatt operálni is kell. Mint elmondta,
vendégségben voltak a XII. kerületben, és éppen hazafelé indultak, amikor megszédült a kivilágítatlan lépcsőn és elesett.
Nagy fájdalmakat élt át, de ma, amikor a Blikk újságírója felhívta, szerencsére már jobban érezte magát.
Jelenleg is a SOTE baleseti sebészetén fekszik, és lehet, hogy a karácsonyt is ott kell töltenie.
A felesége, Vass Angéla akkor is bent volt nála, amikor telefonon elértük. Bodrogi Gyula elmondta, biztosan jönnek majd mások is látogatni a családból és a baráti körből, de reméli, nem kell sokáig intézményben tartózkodnia, vagyis mielőbb hazatérhet az otthonába – olvasható a portálon.
Megszívlelendő Bodrogi-üzenet
„Ne járkáljanak felelőtlenül a sötétben lépcsőn! (…) Azért mentem, hogy Angélára vigyázzak. Hát rá sikerült, de magamra nem!”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy….
December elején írtuk: jótékonysági gyűjtésbe kezdett a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Tűzoltó utcai részlege. A cél, egy új MRI gép beszerzése. Bodrogi Bodrogi Gyulát kérték fel, hogy szerepeljen a felhíváshoz készülő kisfilmben. A színészlegenda a Blikknek elmondta, hogy mindig segít, ha valami fontos ügyről van szó.
„Ha bárki megkeres, vagy szembejön velem egy ilyen lehetőség, akkor mindig szívesen segítek, ahogy csak tudok, pláne, ha gyerekekről van szó. Az még inkább megérinti a szívemet, ezért vagyok most is itt. Egy új MRI gépre gyűjtünk, mert ami van, az 24 órában működik, de – sajnos – így is kevésnek bizonyul.”
– mondta a lapnak. Bodrogi elárulta, hogy saját magát is gyereknek tartja:
„…jómagam is egy nagy gyerek vagyok most már 90 éve. Igyekszem ezt az énemet megőrizni, mert a gyerek még nem tudja, milyen szörnyűségek várnak rá az életben, és hisz a csodákban, a mesékben. Bizonyára ezért is értek könnyen szót a kicsikkel”
– mondta a színész.
Friss
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: a kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől