Kultúra
Bokros Lajos: Hagyjátok abba a pusztítást!

Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, bankelnök, közgazdász, és nem utolsósorban a MoMa elnöke ismét tűhegy pontossággal fogalmaz, miközben sebészi pontossággal mutat rá a beteg, operációra váró területre.

Üzenem az MNB vezetőinek,
akik 325 forintos euró-árfolyamnál karba tett kézzel ülnek és néhány sovány és erőtlen nyilatkozaton kívül nem tesznek egyebet: hagyjátok abba a pusztítást!
A semmittevés megbocsáthatatlan. Sikerül folyamatosan leértékelni 9 és fél millió ember munkáját. Sikerül egyre értéktelenebbé tenni a magyar fizetőeszközt, miközben büszkén kimaradunk az euró védőernyőjéből. Sikerül hazudni a népnek, hogy fontos az ő erőfeszítése – lásd munka alapú társadalom. Ehelyett van ma butaság alapú kormányzás.
Akiknek tenni kellene, akik tudnának tenni, nem tesznek semmit. Hatalmas bűn.
Két lehetőség van. Vagy nem értik, hogy mi a teendő, vagy nem akarják megtenni, amit kell. Nem vagyok bennfentes, így nem tudhatom, melyik az igaz. De nagyon jellemző, hogy tízből kilencen azt kérdezik tőlem – immár az utcán is -, hogy ki nyerészkedik a magyar forinton, miért spekulál maga a jegybank az általa védeni rendelt hazai fizetőeszköz ellen?
Minden jegybank legfőbb vagyona az iránta megnyilvánuló társadalmi bizalom
Kijelenthető, hogy az MNB iránti társadalmi bizalom nulla. Matolcsy elvesztegette a magyar nép neki kölcsönadott bizalmi tőkéjét. Ez óriási veszély, mert ha jön a válság, akkor többé senki sem fog hinni a jegybanknak. Bizalom híján pedig a romlás megállítására duplán durva intézkedések kellenek – lásd a 40 (!) százalékos kamatot Argentínában.
Emeljétek fel a jegybanki alapkamatot kis lépésekben fokozatosan, amíg nem késő.
Ezt üzentem néhány hete, ezt üzenem ma is. Tudom, hogy nem érdekel benneteket. Társadalmunkat azonban érdekli és érinti, ezért ha maradt még cseppnyi józan eszetek, akkor cselekedjetek.
Szerző Bokros Lajos
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára