Sport
Bondár Anna kikapott az elődöntőben, de hétfőtől TOP50-es játékos
Bondár Anna kikapott az elődöntőben a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán. A magyar teniszező remekül szerepelt a Római Teniszakadémián, így a hétfőn megjelenő új WTA-világranglistán először kerül be a legjobb 50 közé.
Bondár Anna kikapott az elődöntőben a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán. A magyar teniszező remekül szerepelt a Római Teniszakadémián, így a hétfőn megjelenő új WTA-világranglistán először kerül be a legjobb 50 közé. Legutóbb, közel négy évvel ezelőtt Babos Tímea volt TOP50-es játékos.
A Római Teniszakadémián zajló viadal utolsó előtti napján az elődöntőkre került sor
Az első meccsen a címvédő kazah Julija Putyinceva meglepetésre csak négy gémet hozott össze a szerb Aleksazndra Krunics ellen.
A hazai szempontból fontosabb, második elődöntőben Bondár Anna szállt szembe Bernarda Perával. A világranglistán karriercsúccsal elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár szombaton a 26. helyen álló – és az idei Roland Garroson elődöntős – olasz Martina Trevisant búcsúztatta, ezzel eldőlt, hogy hétfőtől már biztosan a top 50-ben jegyzik.
A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki tavaly csak a selejtező első köréig jutott a Római-parton – eddig szettet sem vesztett az idei viadalon, így magabiztosan és a mintegy 800 fős közönség támogatását élvezve léphetett pályára.
A túloldalon álló Pera a horvátországi Zárában (Zadarban) született, de 2013 óta már amerikai színekben versenyez, és noha jelenleg csak 130. a világranglistán, 2020-ban az 59. helyen is megfordult. Pályafutása során egy challenger-döntőt vívott, szeghalmi születésű ellenfele pedig egyszer jutott be eddig WTA-elődöntőbe, de májusban vállsérülés miatt nem tudott kiállni a meccsére Rabatban.
A két játékos első összecsapása álomszerűen kezdődött magyar szempontból
A 25 éves közönségkedvenc remekül irányítva 3:0-ra elhúzott. Ekkor egyáltalán nem volt benne a játék képében, hogy hatalmas “leolvadás” következik, a balkezes ellenfél ugyanis alaposan elkapta a fonalat, és sorra hozta a játékokat.
Negyvenhét perc elteltével Pera már szettelőnyben volt, és a folytatásban sem állt meg, hanem hihetetlenül agresszív stílusban űzte-hajtotta Bondárt. Nemsokára egyhuzamban már kilenc megnyert gémnél tartott, és 6:3, 3:0-nál már eldőlni látszott a csata. Több brék egy darabig már nem esett, az amerikai magabiztosan őrizte előnyét, ám 5:4-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzés, és a magyar játékos a szurkolók üdvrivalgása közepette elvette riválisa adogatását. A sajátját viszont simán, kettős hibát ütve elvesztette, ami már a meccsbe került, a találkozó 1 óra 35 percig tartott.
A vasárnapi fináléban a világranglistán 105. Alekszandra Krunics és a horvát származású Bernarda Pera (amerikai, 130.) csap össze. A szerb teniszező a címvédő legyőzésével jutott be a döntőbe, ám Krunics és Pera két korábbi mérkőzésén egyaránt az amerikai lány győzött. A 2019-as kantoni negyeddöntőben Bernarda Pera szetthátrányból győzött Krunics elleb, majd tavaly Moszkvában Pera két játszmában győzött.
Babosék nem jutottak be a döntőbe
Babos Tímea és Stollár Fanny első mérkőzésén a második kiemelt kazah Anna Danilinát és szerb Aleksandra Krunicot verte, majd a negyeddöntőben nagy csatában bizonyult jobbnak Bondár Annánál és Udvardy Pannánál. A szombati elődöntőben a háló túloldalán a lengyel Katarzyna Piter és a belga Kimberley Zimmermann állt, akik egyéniben el sem indultak Budapesten.
Babos és Stollár is már hétfőn kiesett egyesben, így azóta mindketten a párosra koncentrálhattak. Előbbi négyszeres Grand Slam-győztes és háromszoros világbajnok párosban, Stollár pedig kétszer is első lett párosban a Római-parton: 2018-ban a spanyol Georgina Garcia Perez, tavaly a román Mihaela Buzarnescu oldalán ünnepelhetett, 2019-ben pedig döntőt vívott a brit Heather Watson párjaként.
A szombati elődöntő sorozatban öt brékkel indult, majd többnyire a jóval összeszokottabb rivális irányította a játékot, és 2:2 után 5:2-re elhúzott. Piter azonban nem tudta kiszerválni a szettet, Babosék két játszmalabdát hárítva brékeltek, csakhogy Stollár sem tudta hozni az adogatását, ami már a szettbe került.
A folytatásban már csak a magyarok brékeltek, méghozzá a játszma elején és a végén, így 6:3-mal kiegyenlítettek. Jöhetett a párosban az utolsó szettet helyettesítő, tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés, amelyben a jobban adogató rivális 3-1-re, majd 5-2-re elhúzott. A hazai kettős 3-7-ről 6-7-re még felzárkózott, de ezután már nem nyert pontot.
A találkozó 1 óra 22 percig tartott.
Hungarian Grand Prix
Egyes, elődöntő:
Bernarda Pera (amerikai) – Bondár Anna (9.) 6:3, 6:4
Alekszandra Krunics (szerb) – Julija Putyinceva (kazah, 3.) 6:2, 6:2
Páros, elődöntő:
Katarzyna Piter, Kimberley Zimmermann (lengyel, belga)-Babos Tímea, Stollár Fanny 6:3, 3:6, 10-6 – döntő rövidítés
Forrás: MTI
Bondár Anna elődöntős a Római Teniszakadémián
Friss híreink
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Bondár Annáék Udvardy Pannáék ellen Palermóban | Városi Kurír