Kultúra
Bonifác, a baloldali kutya
Azt hiszem, egyetlen gazdi előtt sem kétséges, hogy létezik „ebtelepátia”. Biztos vagyok abban is, hogy mindenkinek van egy-két idevágó története.
A kutyák tudják, mire gondolunk
Az enyémek közül nekem a legkedvesebb a következő. Közös a hálószobánk. Este ültem az ágy szélén, készültem bevenni az esti gyógyszereket. A kutyám láthatólag aludt már. Az egyik tabletta elgurult, és hiába kúsztam-másztam körbe a szobát, nem találtam meg. Amikor lemondtam róla, a négylábú kedvenc fölkelt az ágyából, körülnézett, és odabökött az orrával az egyik sarokba. Ott volt a gyógyszer. De honnan tudta, hogy mit keresek?!
Egy magyar tanulmány eredményei szerint a kutyák valóban tudják, hogy mire gondolunk, és legalább annyira megértik a szándékunkat, mint a kisgyerekek.
A gazdik jó része azt gondolja, hogy kedvence elsősorban azért engedelmeskedik neki, mert megismeri a hangját. Pedig valójában a szemkontaktus legalább olyan fontos szerepet játszik a kommunikációban, mint az elhangzott utasítások. A kutatók megállapították, hogy a kutyák nem csak a kimondott szavakra reagálnak, hanem megértik azt is, hogy kommunikálni szeretnénk velük. A kutyák egy átlagos, két év körüli gyerek szintjén képesek értelmezni a szemkontaktust, tehát azt, amit a szemünkből olvasnak ki, anélkül, hogy a gondolatot kimondanánk.
Ebtelepátia
Egyre több bizonyíték támasztja alá azt a feltételezést, hogy léteznek közös szociális képességek az emberek és a kutyák között. Az emberi kommunikációs jelzések megértésében, valamint az ezekre adott reakciókban több hasonlóság is megfigyelhető a gyerekek és a kutyák között – mondta Topál József, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa.
A magyar kutatók arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a kutya automatikusan követi-e az ember irányjelző fejfordítását (ha egyáltalán követi), vagy csak akkor, ha az irányjelző gesztust megelőzi a közlési szándék kinyilvánítása. A vizsgálatok során az ebek egy monitort figyeltek, amelyen elhelyeztek egy szemmozgást követő műszert. Majd levetítettek a kutyusoknak egy videót, amelynek kezdőképén egy lehajtott fejű ember állt, két oldalán egy-egy virágcseréppel.
Az első esetben az irányjelzést megelőzően a személy felhívta magára a kutya figyelmét: felnézett rá, magas hangon megszólította, majd ezt követően nézett az egyik cserépre. A másodiknál lefelé fordított fejjel, mély hangon szólította meg az állatot, és a szemkontaktust elkerülve fordította a fejét a cserép felé. A vizsgálati eredmények szerint a kutyák – a gyerekekhez hasonlóan – jobban teljesítettek abban a helyzetben, amikor az irányt mutató személy előzetesen felkeltette a figyelmüket.
Az „ebtelepátia” létezését amerikai tudósok által végzett kísérletek is igazolják. A kutyák feltehetően velük születetten képesek olvasni az emberek gondolataiban – erre a megállapításra jutottak. A kísérletet kutyákkal és farkasokkal végezték. Az állatoknak engedték, hogy két ember közül valamelyiktől ételt kunyeráljanak. Az egyik ember az állatokra figyelt, a másik pedig közömbösséget sugallt.
Megérzik a hangulatváltozást is
A farkasok és a kutyák is rögtön érzékelték az emberi figyelmet, ám a kutyák erősebben. A kutatók arra jutottak, hogy az ebek elemi képessége az ember hangulatingadozásainak érzékelése. Állításuk szerint ez a képesség csak erősödik, ha az állat sokat van emberek között.
Végezetül még egy saját történet. Már nem mai, mert az Orbán-kormányt megelőző időből való. Az én Bonifácom – mint a többi kutyus – imádja a simogatást. Természetesen rögtön azt is tudja, hogy az utcán szembejövő ismeretlen hajlandó-e erre. Az egyik sétánk alkalmával ismét kiszúrt magának egy „áldozatot”. Minden rendben is volt, egészen addig, amíg a nagy dajkálás közepette azt találta mondani az illető, hogy „te többet érsz, mint az egész kormány”. És miután Bonifác ismeri a gondolataimat, érzéseimet, elfogult baloldaliságomat – alig tudtam visszatartani! Neki akart menni az őt becézgető embernek. Azóta tudom, hogy Bonifác teljes mértékben baloldali kutya.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….