Connect with us

Sport

Bronzérem a Mikulás Rally-n!

Bronzérem a Mikulás Rally-n!
Megosztás

Joci, vagyis Radványi József és Zsolti, azaz Molnár Zsolt, meg persze az Opel sosem kopik el, főleg nem egy Mikulás Rally-n. Kezdhetném így a bevezetőmet a 21. TAXI4 Mikulás Rallye 2017 után. Most Molnár Zsoltival a bal1-ben vágott neki Joci a hat gyorsot magába foglaló Mikulás Rally-nak.

Íme Joci beszámolója:

– Igen az ez évi Mikulás Rally-n ismét Molnár-Radványi-Astra Gsi trióként vágtunk bele ebbe a megmérettetésbe. Talán negyedik vagy ötödik közös nekifutásunk volt ez a verseny, és ebben a felállásban most először sikerült célba érnünk, ami nagy öröm volt számunkra A kategóriabeli harmadik hely pedig megkoronázta örömünket.

– Várpalota-Kismező, első gyors, első tempós kanyarok. Boldogan vártátok az első rajtot. Aztán jött még öt szakasz, és a szervizparkban fogadtalak benneteket. Öröm és boldogság látszott rajtatok, hisz most nem hagyott cserben benneteket a technika és bevitt benneteket a célba és a kategória harmadik helyére. Miként értékeled a hat gyorsot magába foglaló Mikulás Rally-t?

– Kellemes csalódás volt a verseny, sokkal rosszabb körülményekre számoltunk. A pályabejárás kezdetekor, a korábban lehullott csapadéknak köszönhetően több helyen elég gyalázatos állapotnak örvendett a pálya. Viszont a szombati szeles időnek, illetve a szakaszokon áthaladó autóknak áldásos hatása volt. Már a nap végére több helyen eltűntek a nagyobb pocsolyák, az addigi sártengerek mérete is nagyon megfogyatkozott. Már a vasárnapi első gyorson lehetett látni, hogy nem decemberi sárdagasztás lesz az idei Mikulás Rallye. Az itinerbe egy-egy kanyarhoz beírt “nagyon saras” kiegészítés mellőzve lett, és egy teljesen jól autózható murvás verseny résztvevői lettünk. Az első három gyorsasági szinte eseménytelenül zajlott. Semmi kaland, semmi túlcsúszás és még az időeredményekkel is elégedettek voltunk, pedig a Veszprém Rallye óta egyikőnk sem ült versenyautóba. Az első gyors a számunkra megszokotthoz képest fordítva volt, a másik kettő viszont a klasszikus ismert veszprémi szakaszok. De nagyon hiányoltam a vizes katlant a 3. gyorsról. Nem tudom, hogy a rendező vagy a honvédség jóindulatából lett a kitérő beiktatva, de most tuti érdekes színfoltja lett volna a versenynek. A szervizparkba ép technikával értünk be. Az ablakok tisztításában, illetve a kerekek átforgatásában ki is merült a szerviztevékenységünk. Némi gyűjtő után nekivágtunk a következő körnek. A várpalotai gyors gond nélkül le lett tudva.

Volt azért némi probléma is

A jutasi gyorson már keletkezett némi probléma. A második körön az eldobós bukkanó előtti egyenesbe kicsit nézelődtem és észrevettem, hogy világít a töltéslámpa. Mondtam Zsoltinak, hogy nincs töltés. Ő szinte ugyanekkor azt mondta defektünk van. A bukkanón repültünk egyet, majd az aszfaltra visszafordító kanyarban jött a meglepetés, hogy nincs szervó. Akkor realizálódott, hogy leestek az ékszíjak. A gyorsról ki tudtunk menni, olyan sok idő nem is maradt benn a nehézkes kezelhetőség miatt. Azt tudtuk, hogy a márkói gyors szervó nélkül embert próbáló szakasz lesz. A jutasi gyors utáni etaptáv illetve idő nem valami sok, de megálltunk felmérni a problémát. Szerencsére a szervószivattyút meghajtó ékszíj a kartervédőre volt csak leesve, a generátoré viszont eltűnt. Némi ügyeskedés után a megmaradt szíj felkerült a helyére és úgy tűnt teljesen jól funkcionál. Egyedül a töltés hiányzott, kis számolgatás után úgy gondoltuk, hogy az akkumulátornak bírnia kell a célig, ha nem állítjuk le az autót. A gyorsot hiba nélkül teljesítettük, már csak a célig kellett eljutnunk.

Nem is volt probléma, az arénáig vezető úton viszont a kocsimosásnál leállítottuk, na itt már tolni kellett, hogy ismét feléledjen a Gsi erőműve. Innen már le se állítottuk, csak a szervizparkban miután a trélerre tettük. A verseny folyamán nem néztünk semmilyen eredményt csak a gyorsaságik végén lévő táblákon szereplő időket láttuk. Miután lekötöztük a kocsit, csak akkor szembesültünk azzal, hogy a kategória harmadik helyére sikerült beérnünk.

– Legközelebb hol láthatunk benneteket?

– Ezt sajnos nem tudom. Idén lesz még a szilveszter rally, én oda már nem fogok menni. Az egyesületünkből többen köztük Molnár Zsolti is indul, hogy kivel még ő sem tudja. A jövő év nagyon nagy kérdőjel, vannak tervek, tervezetek, de konkrétum még nincs.

Hajósi Miklós

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük