Banánköztársaság
Bruck András: egy országot elveszejteni
Magyarország tönkremenetele, vagy a velünk történtekhez jobban illő megnevezéssel, tönkretétele, tökéletesen kifejezhető két dátummal: 2010 szeptemberében a kormány adómentessé tette az otthoni pálinkafőzést, majd 2025 januárjában hárommillió forintot ígért az ezer lakosnál kisebb falvak kocsmatulajdonosainak.
Ezzel lényegében összefoglaltuk a rezsim elmúlt 15 évének teljesítményét
Az észbontó tempóban formálódó huszonegyedik századból az egymást váltó Orbán-kormányok nagyjában-egészében ezt tudják felmutatni:
- sok rosszminőségű házipálinkát és a kocsmakultúra feltámasztásának nagyszabású ötletét.
- De a „milliárdosok privátszigetéről” a minap magángéppel hazaérkezett Orbán Sárának a fényképezőgépek láttán eltakart arca sem kevésbé hiteles összegzése a rezsim másfél évtizedének.
- Azért legyünk igazságosak, néhány kivétellel jórészt fölösleges és fantáziátlan stadionok is épültek.
Bár a nemzeti legatyásodás témáját a rezsim könyvtárnyivá növesztette, per pillanat nem ez adja a legtöbb okot az aggodalomra
A horizonton mind fenyegetőbben bontakozik ki a nemzeti önrendelkezés elvesztésének réme. Ha vonattal az elvben lehetséges két óra helyett öt óráig tart az út, azon túlteszed magad, mi így élünk. De ugyanaz, akinek az ócska vasutat és a sok egyéb ócskaságot köszönhetjük, most már azon van, hogy újradefiniálja számunkra az elviselhetetlen fogalmát.
A jövő ismeretlen, ezért önmagában is félelmetes
Ösztönösen tudod, hogy a „rossz” valahol, valamilyen formában ott várakozik rád. Halál, betegség, magány, megbetegítő csalódás, veszteség… ez a sor végtelen, de ha folyton a sor valamely elképzelhető tagjára gondolnál, beleőrülnél. Ezért élsz, létezel, látszólag az életed folyásába belenyugodva teszed a dolgod, de a felszín alatt soha nincs teljes nyugalmad. Félsz, szorongsz, de az mégsem mindegy, hogy mitől. Vagy kitől.
A félelemkeltés legvisszataszítóbb formája pedig az, amikor saját szülőhazádtól kell félned, attól az embertől, aki a te védelmedre szolgáló államot szétverte és az uralma alá hajtotta. A belső függetlenségünket már elvette, s immár a külsővel is valami hasonlót tervez. És komolyan gondolja.
Létérdekünk, hogy köztünk és Oroszország között ütközőzónaként megmaradjon az önálló cselekvésre képes Ukrajna
Az őt eddig támogató USA érthetetlen pálfordulásával a mi helyzetünk is veszélyesebbé, kiszámíthatatlanabbá vált. Miniszterelnökünk pedig a csütörtöki, brüsszeli vétójával ismét kinyilvánította: abban érdekelt, hogy – Beloruszhoz hasonlóan – Ukrajna is orosz bábállammá váljon, amivel Oroszország lényegében ismét a keleti szomszédunk lenne. Attól kezdve pedig bármi megtörténhet…
A miniszterelnök eszményi forgatókönyve: kint az EU-ból, az oroszok meg karnyújtásnyira. És ha ismét betalálnának jönni – Orbánnak ez volna a béke, az ő lelki békéje – ő biztos nem fogja a Szabad Kossuth Rádióban bemondani, hogy „Csapataink harcban állnak”, miként Nagy Imre tette. És persze a Kossuth Rádió ebben a pillanatban is kizárólag számára szabad.
Így most még nagyobb lett a ’26-os választás tétje
Csak annak sikerében bízhatunk, erre az egy lapra kell feltennünk mindent. Ukrajnát talán még megmentheti Európa – a talán kétszer aláhúzva -, a mi sorsunk viszont egyedül a mi kezünkben van.
És ha megint elbukunk, rajtunk nem fog segíteni Európa. Nem tud, és ha tudna, sem akarna. Miért tenne bármit is? Mi nem egy brutális, hódító hadsereggel nézünk szembe, hanem tizenöt éve egy szem emberrel, aki ráadásul most először, köszönhetően a tavaly ilyentájt véletlenszerűen beindult eseményeknek, verhető állapotba került és vesztésre áll.
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig még inkább azzá vált. De a váratlanul jött, új esélyt is sírba tehetik a rögeszmés defetisták, a nem lesz választást jósolók, az autokrácia ellen nem nyerhetünket hajtogatók, a politikai pluralizmust alkalmatlan időben követelők, az inkvizítor lelkületű moralisták, a kákán is csomót keresők, a kudarc-és bukásfüggők, a lelkük mélyén a saját igazukért, tehát a vereségünkért szurkolók, a ’26 ban majd kizárólag önmagukért, júdáspénzért induló hazafiatlan haszonlesők…
A hétköznapi nyelv sajnálatosan alkalmatlan ezen választói réteg mentális állapotának precíz leírására, de láthatóan foggal-körömmel küzdenek azért, hogy 2026 után is tovább élhessenek ebben a számukra már otthonossá vált gyalázatban. Ez is egy módja egy ország elpusztításának.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
