Kerítésen innen
Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma
Budai Gyulát újabban elkerülik a látványos-hallványos politikai megbízatások, -ki érti, miért?- melyből következőleg abban éli ki Fideszhez fűződő párt-lojalitásának fitogtatását, hogy kommentelget. (Lehet, hogy elvégzett egy Megafon-kurzust?) Nem amolyan építő jellegűeket, marad az „élő fába is belekötő” imázsnál.
Ezt bukta…
Az ilyen piszkoskodásnál az a veszélyes, ha a főszereplő elméri a súlycsoportot és olyanba száll bele, aki ha felveszi a kesztyűt és nem csak legyint egyet a „bolhaprüszkölésen”, akkor marad a szemlesütött elsunnyogás, feltéve, hogy megérti…. Esetünkben jobban tette volna, ha nem fókuszál Pottyondy Edinára, aki közösségi oldalán válaszolt a közszolgának.
„Budai Gyula, országgyűlési képviselő, egykori elszámoltatási kormánybiztos(!) a következő kérdéssel fordult hozzám tegnap délután:
“Na és Ön kedves Edina hol van ilyenkor amikor tombol az árvíz ??”
Ilyet én még nem láttam! Ezt a pofátlanságot! Mintha a pizzafutár felhívna, hogy hol a pizzája. Zavarba ejtő. És nemcsak a kérdés, hanem a szituáció is. Érdekelne, hogy milyen alapon kér számon Budai úr.
Állampolgári ismeretek órán ugyanis még úgy tanultam, hogy a képviselőt szokta kérdezni az állampolgár, és nem az állampolgárt a képviselő.
De úgy tűnik, hamarosan
eljön a pillanat, amikor az egészségügyi államtitkár interpellálja Manyi nénit, hogy hogy volt pofája elkapni a kórházi fertőzést.
De azért válaszolok, mielőtt rám küldik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Kedves Képviselő úr! Nagyon imponáló, hogy az árvízi védekezés közben sem veszített fókuszt, és leleplezte, hogy nem posztoltam homokzsákos szelfiket. Mentségeim a következők:
- Egy műtétből lábadozom, próbálom utolérni magam fizikálisan.
- Gyereket nevelnek, háztartást vezetek.
- Ezenkívül dolgozom. Hétvégén a videó szövegét írtam, hétfőn felvettem, és aztán egész éjszaka, hajnalig vágtam. Kedd délután pedig már Egerbe autóztam, ahol fellépésem volt, és este 11 környékén értem haza.
Remélem kielégítő a válasz, és
elfogadja igazolt hiányzásnak, hogy míg maga makulátlan, hófehér cipőben pózolt, fotózkodott, bohóckodott a gáton, majd hazament, addig én adót termeltem, hogy népnyúzó kollégáinak és magának fizuja legyen, jobb dolga viszont ne, mint hogy engem cseszegessen.
Egyébként minden tiszteletem azoké, akik a védvonalakon dolgoznak, és azt is helyesnek gondolom, ha a vezető politikusok példát mutatnak. Azonban az erényfitogtatás, az öntetszelgő kivagyiság, a likevadászat egy ilyen helyzetben kifejezetten undorító. És jelzem, hogy politikailag sem kifizetődő úgy arcoskodni, ahogy ön teszi, mert 9 és fél millió magyar embernek nincs lehetősége, hogy segítsen. Őket is számonkéri, Képviselő úr? Vagy csak nekem kellene ott lennem?
És ha már így szóba elegyedtünk, lenne még egy kérdésem: Hogy áll Gyurcsány Ferenc elszámoltatása?
Üdvözlettel: Pottyondy Edina”
A kommentekből….
„Kedves Edina! Légyszíves és ne bántsd Budi Gyulát! Ő az egyik kedvencem országunk kiemelkedő politikus egyéniségei közül, nehezen eldönthető, hogy Németh Szilárd, Kósa Lajos vagy őiránta rajongjak jobban. Neve hallatán azonnal lelki szemeim elé tűnik görögös arcéle, shakespeare-szinészi káprázatos intonációja és lenyűgöző, Albert Einsteint is ütő zsenialitása. Szóval, nem hagyom őt ledegradálni, őnélküle nem fejlődött volna ilyen csúcsokra a mi rózsaszín Magyarországunk!”
„Tegnap itt volt O.V. a Lajtán. Motorcsónakkal szeretett volna menni! Ásványról kellett , csónakot hozni az ő kedvéért, elvonva az embereket az ottani gátról, hogy jól mutasson csónakon a híradóban!”
„Én sem vagyok a gáton, ehelyett magas hozzáadott értékű munkát végzek és sok SZJA-t fizetek, a fogyasztói társadalom rendes tagjaként pedig világbajnok ÁFA-val terhelt termékeket vásárolok. Gyereket nevelek, családot tartok el, ezért van teljes munkaidős állásom és nagyon tisztelem azokat, akiknek lehetőségük van szabadidejüket mások megsegítésére áldozni. Nekem ez térben sem oldható meg. Remélem, nem kér számon egyik államtitkár sem emiatt!”
„Remélem ezek után Budai úr a feleségét, lányát és összes nő rokonát kihajtotta a gátra.”
„Szellemes, mint mindig. Nálunk abszurdisztánban a képviselő nem képvisel, hanem uralkodik. Jobbulást kedves Edina! Amúgy a humor gyógyít, így gyorsan rendbe fog jönni”
„T. képviselő „urak”! Nem dumálni, selymes seggüket megemelni, gumicsizmát, ismétlem gumicsizmát felvenni a makkos, lakkos, fehér sportcipők helyett és indulhat a most mutasd meg!”
„Esküszöm, szeretnék ennyire kreatívan kitalálni történeteket, mint ami a magyar valóság. És egyik jön a másik után, már nem is gondolom, hogy ez a vége, ennél már extrémebb nem jöhet, már csak ámulok, hogy mi lesz a következő, mert tuti, hogy kifogyhatatlanok.”
„Nahát ez az emberke meg honnan pottyant most elő?! Azt reméltem szépen elkussol a soha véghez nem vitt ” elszámoltatások” után!!! De úgy látszik a vastag bőr megmaradt… Egyébként meg jobbulást!”
Szerző
Friss
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek