Budai Gyula: “Ágnes, hogy lehetsz ilyen buta liba?”

„Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtökön az ATV-ben járt, és szokásához híven végig hazudta az adást! Ágnes hogy lehetsz ilyen „buta liba”, hogy mielőtt bemész az ATV-be, nem tájékozódsz arról, hogy miként történik az időskorúak beoltása?!” – kezdte közösségi oldala bejegyzését Budai.

Tovább

A jó öreg Budai Gyula Dániában ütötte fel a fejét!

Emlékeznek még Budai Gyulára? Ő az a fideszes, – az egyik – aki bármihez, bármikor adja a nevét és az arcát, majd ha már nem kell, mert annyira lejáratódott, akkor a előre kialkudott járadékért cserében  türelemmel várja a következő jelenése időpontját.

Tovább

Budai Gyula a süllyesztőből Balog képviselői székébe kecmergett

Emlékeznek még Budai Gyulára? A sok nevéhez köthető sikertörténet közül kiemelkedik az elszámoltatás terén végzett munkálkodása, amikor minden ellenzékit megvádolt valamilyen “hazaárulással”, nem törődve azzal, hogy mennyi volt az állítás igazságtartalma.

Tovább