Budapestért meghalni

Az Orbán-rezsim dúlásának tizenegyedik évében jelent meg Illés György irodalomtörténész, író „Meghalni Budapestért” című történelmi kalandregénye.  A második világháborús történet az újpesti partizánok sikeres antifasiszta harcának és a Vilmos laktanya hazafias ellenállóinak állít emléket. A szerző izgalmas történeteket mesél el, és ránk bízza, tanulunk-e történelmi tragédiáinkból.

A csendőr hintázni kezdett csizmája sarkán

„Két kakastollas tábori csendőr állta útjukat. Hogy ezeket is miért hozta ide az ördög?
A lapátos csapat állt mozdulatlanul. Pillantásukban ijedtség tükröződött: idáig eljöttünk, s épp most kapnak el minket?
Dódi a csendőrökhöz lépett.
– Mi járatban? – kérdezte gonoszkodva az alacsonyabbik, egy kis vörös hajú, széles dugóember.
Az ifjú nemzetőr átadta a nyílt parancsot. Azok körülményesen tanulmányozni kezdték. Hosszú ideig bámulták a papírt. A fiúk eközben úgy érezték, beleőszülnek ebbe az idegőrlő várakozásba. Végül a dugóember fölsandított a szúró bajuszra.
– Szabályos.
Olyan felemás hangsúllyal mondta, hogy egyaránt lehetett állításnak és kérdésnek venni.
Erre a bajuszos – s egyébként kettejük közül ő volt a csendőrebb külsejű – hátrafonta karjait, hintázni kezdett a csizmája sarkán, és diadalmasan kivágta:
– A lapátok!
– Az ám! A lapátok – kapott a szón a dugóforma csendőr. – Azok hogy kerülnek hozzátok? Azt a leventéből emeltétek el, igaz-e?
De „nemzetőrünk” kivágta magát. Felháborodottan mondta:
– Hogy képzelnek ilyet? Hát tűrném én? Viszik vissza az Izzóba, onnan hozták el.
A két csendőr egyik percről a másikra megunhatta a faggatást. Nem messze tőlük egy elegáns fekete autó tűnt fel, s láthatóan most már inkább az kötötte le az érdeklődésüket. A pödört bajszú kiállt az út közepére, feltartott kézzel. A másik pedig csalódottan bökött két ujjával kakastollai felé.
– Na, isten hírivel!”
(Illés György: Meghalni Budapestért. SzépKönyvek, 2020.)

Nem voltak néma áldozatok

Ebbe a színesen, izgalmasan megírt részletbe sűrítve mutatom be az új kötet erényeit. A történet alapjai valóságosak, nagyobbrészt megtörtént eseményekről olvashatunk, élvezettel olvasható, a magyar ifjúsági irodalom legjobb hagyományait követő megfogalmazásban.
A történet lényege: Budapestet halálra ítélték a fővárosunkat „erődnek” nyilvánító, a második világháborút abbahagyni képtelen nácik és hazaáruló kiszolgálóik, rengeteg magyar tettestársuk, de a város legkiválóbb lakói ezt nem tűrték szó nélkül.

A katasztrófa elkerülhetetlen volt.

Azt sem mondhatjuk, hogy váratlan. Évtizedek óta készítette elő ezt a borzasztó végjátékot a Horthy-rezsim rothadó világa.
Illés György regénye azonban olyan szereplőket és hőstetteket mutat be a tragikus díszletek között, akikre honfitársaink közül igazán büszkék lehetünk.
Különösen izgalmas és összetett Gidófalvy Lajos főhadnagy kálváriájának bemutatása. A „Meghalni Budapestért” emléket állít annak a náciellenes és nyilasellenes küzdelemnek, amit a Vilmos laktanya hazafias tisztjei az üldözötteket mentő, a partizánokat hatékonyan segítő „kisegítő-karhatalmi” (kiska) egységeik mozgósításával vívtak.

Az utolsó vándorút

A huszadik századi magyar történelem logikáját követve azonban Illés György következetesen végigvezeti hősét a háborús összeomlás útjain. Gidófalvy valódi sorsa 1945. január 9-e után ismeretlen, de az új könyv szerzője továbbgondolja az örökre homályba veszett történetet. Még egy utolsó vándorútra viszi Gidófalvyt: a Budapest lakosaiért aggódó bátor tiszt ebben a regényben a fronton átjutva egy hősies kísérletet tesz a szörnyű ostrom gyors befejezésére.

Egy tiszteletre méltó, de végzetes döntés

Ami ezután következik, az a Magyarországon áthömpölygő sztálini hadigépezet különleges leírása. Gidófalvy és társai olykor sodródnak egyik katonai egységtől a másikig, máskor komoly döntés elé állítják. így: a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz akar továbbmenni, vagy inkább kitart titkos küldetése mellett, és Malinovszkij marsallt keresi fel? A regény hőse az utóbbit választja, ami tiszteletre méltó, de végzetes döntés. A szovjet hadsereggel együtt ugyanis folyamatosan utazott a front után Sztálin börtönvilága is, a gyanakvó, bizalmatlan, könyörtelen büntetőgépezet.
„Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács” — idézik gyakran Joszif Visszarionovics cinikus „bölcsességét”. Illés György regényében Gidófalvy főhadnagy keservesen megtapasztalja, mit jelentett ez. A mai olvasók pedig különleges, teljes képet kapnak a magyarországi hadi területeken átvonuló Gulag-világról.

A háború minden léleknek szenvedés

Végül még egy ízelítő idézet Illés György regényéből:
„A kerítésen túl, a deres hegyoldalban lovak legeltek. Gidófalvy mindenfelé látott kóbor, gazdátlan lovakat. Az oroszok, ha jobbat találtak a parasztok istállóiban, kicserélték az övéikkel, s a lestrapált, elképesztően sovány lovaikat szabadon eresztették. A nyomorult jószágok komikus merevséggel, mintha fából faragták volna őket, órákig álltak mozdulatlanul a réteken és a legelőkön. Ha megmozdultak, akkor is esetlenül lépegettek és megint visszamerevültek megindító mozdulatlanságukba. Az ember legjobb munkatársa, majdnem barátja, a ló is hihetetlenül sokat szenvedett a háborúban.”
(Illés György: Meghalni Budapestért. SzépKönyvek Kiadó, 2020.)