Ha már világkiállításnak ferdíti pártunk és kormányunk az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás 50. évfordulójára tervezett újabb vadászati rendezvényt, illő, hogy egy újságot is biztosítson annak világraszóló...
Minden napra jut egy nyílt levél, hiszen annyi a probléma, amit totálisan lehetetlen a regnáló „becses” füléhez eljuttatni, így a „kisember” csak a nyilvánosságban bízhat. Alább...
– Rúgj már bele abba a kurva macskába! – szólalt meg valahol mélyen a bennem élő semjénzsolt, ahogy reggel a kávéfőző felé tapogatózva doromboló, meleg szőrbe...
Hazugságok helyett őszinte szembenézés! Ezt hirdeti fehér alapon piros betűkkel Budapest központi terén két fa közé kifüggesztve egy molinó majd minden hétköznap késő délután. A festett...
Ez az éjszaka sem múlhatott el halálos áldozat nélkül. Egy, a külső sávon tartózkodó gyalogost ütött el egy elhaladó személyautó 2019. augusztus 30-án 3 óra körül,...
Férfitársaságban egy jó pohár bor mellett szinte mindig előkerül egy-egy történet abból az időből, amikor katonák voltak. A múltidézés megszépíti az akkor vacaknak megélt vegzatúrákat. Németh...
Ha szeretné jobban megismerni magát, ha tudni akarja mik az erősségei, érdemes elolvasnia ezt a horoszkópot. Minket teljesen meglepett, hogy lehet ennyire pontos! A jellemzések tökéletesen...
Lövöldözés volt csütörtök este Ráckevén, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre – tudta meg az MTI. Két társaság balhéja… Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság...
Sebastian Kurz volt osztrák kancellár csendben búcsút int az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ), és a – lehetőleg gyenge – Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) felé fordul – írta...