Sport
Charles Leclerc-é a pole pozíció a Ferrari hazai futamán
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.

A 24 éves pilótának ez az idei nyolcadik és pályafutása 17. pole pozíciója
Charles Leclerc mögött a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, de neki van egy öthelyes rajtbüntetése, így majd csak a hetedik pozícióból vághat neki a versenynek. Az időmérőn harmadikként Carlos Sainz Jr. végzett a másik Ferrarival, ő azonban szintén büntetést kapott, melynek értelmében a mezőny hátsó részéről startol majd.
A 22 fős mezőnyből kilencen kaptak rajtbüntetést különböző okokból, így például a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltonnak (Mercedes) is a rajtrács végéről kell majd nekivágnia a viadalnak.
Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez öt pozícióval hátrébbról startol, a büntetések nyomán pedig a rajtrács második sora a McLaren versenyzőié lesz Lando Norris, Daniel Ricciardo sorrendben.
A vakbélgyulladás miatt műtét előtt álló thaiföldi Alexander Albont helyettesítő holland Nyck de Vries pályafutása első Forma-1-es hétvégéjén a nyolcadik helyről rajtolhat majd a Williamsszel.
Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el
1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
George Russell (brit, Mercedes)
2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
3. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
4. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Nyck de Vries (holland, Williams)
5. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)
9. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
10. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
VK – SPORT
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel