A Jobbikkal való együttműködés ellen foglalt állást a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke. Azt gondoljuk továbbra is, hogy a...
Összeállt a DK-Szolidaritás választási szövetség listája a jövő évi parlamenti választásokra, a szövetség listavezetője a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc lesz, őt Molnár Csaba ügyvezető alelnök, európai...
A Demokratikus Koalíció önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd – erősítette meg Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a Kossuth...
Budai Gyula újra csúcsra jár, azt ókumlálta ki, hogy Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány Ferenc strómanja. Feladata, hogy megfelelő mennyiségű pénzt teremtsen elő a DK...
A Magyar Szolidaritás Mozgalom nem párt, hanem civil szervezet, ezért önállóan nem indulhatna az országgyűlési választásokon. Választási együttműködési megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar...
A Demokratikus Koalíció szerint a mentőszolgálat a működőképessége határán van és ezért bármelyik pillanatban összeomolhat a sürgősségi betegellátás. Oláh Lajos, aki pénteken sajtótájékoztatót is tartott a...
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját. Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy évről-évre egyre több családnak jelent problémát az...
A Demokratikus Koalíció – kormányra kerülve – fel fogja mondani azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok jogtalanul juthatnak magyar nyugdíjhoz, a csalás útján szerzett járandóságokat...
Jövő hét végén állít országos listát a DK. Információnk alapján, a párt elnöksége úgy döntött, hogy folytatják a tárgyalást az MSZP-vel a 106 egyéni körzetről. Méltányosan,...