Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbinál folyó áron 50 százalékkal többet, 610 milliárd forintot költöttünk...
Kommunikációs szemléletváltáson ment át a CÖF-CÖKA irányítói, átváltottal foci-üzemmódba -ez most nagyon menőnek tűnik- és ugyan azt nem kockáztatták meg, hogy összerántsák a Békemenet lelkes -néha...
Immár több, mint félszáz napja tombol az őrület Gázában és környékén, ezerszámra haltak és halnak meg emberek, pusztul szinte minden. Most erről beszél a világ, illetve...
Nyugat-Európában az első perctől kezdve a Hamaszt támogató tüntetések betiltása lett volna a megfelelő lépés és nem az, hogy szabadjára engedik az indulatokat – jelentette ki...
Nem először osztotta meg "gondolatait" az elborult elméjű Kövér László házelnök: most éppen Pápán kellett diákoknak, pedagógusoknak végigszenvedniük "eszmefuttatását". Vagy már ott tartunk, hogy nem is...
A mai beszéd a Tranzit nevű rendezvényen hangzott el, a párthű fiatalok előtt. Könnyen mondhatnám , hogy Hitlerjugend, de nem, mert vegyesen voltak fiúk és lányok....
A nyári kikapcsolódásra minden évben az augusztus 19-21. között megrendezett Szent István Napi programsorozat és Európa legnagyobb tűzijátéka teszi fel a koronát. Augusztus 20-án nemcsak az...
Legnagyobb sajnálatomra a csatolt kép nem sok ezer példányban terjesztett óriásplakát, mint egy másik, a kormányé, amely öt ellenzéki politikust ábrázol, a fejük fölött „Háborúpártiak” felirattal...
Május 6-án Budapesten rendezik meg európai szélsőjobboldali szervezetek az „European Fight Night” (Európai Küzdősport-est) nevű eseményt, amely a szervezők szerint „a legnagyobb radikális nacionalista összejövetel lesz...