Jézus születése Isten mosolya komor, zavart, félelemmel teli világunkban - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika...
Lassan elcsendesedik mindenki, Orbán Viktor sem hőbörög, hanem családi körben keresgéli szívében a tiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretet kifejezés jelentését, amit reméljük időben megtalál.
Általában a NAV betűszó hallatán sokak gyomra összeszorul, hiszen azért ritkán keresik meg az "adóalanyt", hogy megdicsérjék, sokkal inkább fizetni valót jelez a kitüntető figyelmük.
Már áll a fa, az ajándékok jó esetben becsomagolva, de nem megtalálva várják az estét, sül, aminek sülnie kell, egyszóval eljött a karácsony. Hétfővel a születés,...
"Halkan azért megjegyzem, Magyarország Kormányának és vezetőjének -Orbán Viktornak- az imánál konkrétabb eszközeik is lennének nekem segíteni. Imádkozom azért, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Mindenkinek sok,...
Lássuk be, rendes pasas Szentkirályi Alexandra szóvivő hites ura, a fenyő talpba faragása előtt még gondolt a nemzetre -lévén hadügyér- és addig ütötte a vasat, amíg...
A karácsonyi pénzfa a bőséget, a sikereket, a gazdagságot szimbolizálja és ki ne vágyna erre karácsonykor, majd az új esztendőben? Számtalan babona kötődik az ünnepi időszakhoz,...
Ma szeretnénk egy kicsit a karácsonyi asztal díszítésével foglalkozni és néhány ötletet bemutatni. Mindenkinek más az ízlése, ezért különböző módon dekoráljuk a lakást és díszítjük az...