Connect with us

Kerítésen túl

Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban

Megosztás

A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra – ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.

Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban
Megosztás

A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra – ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.

Szenteste csaknem ötezren lesznek a Szent Péter-bazilikában

A hagyomány szerint az egyházfő imája indítja a szertartást: bíborosok, püspökök és más papok a kivilágítatlan bazilikában a bejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének. Ezzel egy időben felkapcsolják a bazilika fényeit, és megszólalnak a templom harangjai. Felhajtják az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobrot eltakaró leplet. A földrészeket képviselő, népviseletbe öltözött gyerekek virágot helyeznek a szoborhoz.

A 87 éves Ferenc pápa előreláthatóan a vigília nagy részét ülve kíséri majd

A szertartás végén a gyermekek a bazilikában felállított betlehemben, a jászolban helyezik el a Gyermek Jézus szobrát. Ezzel egy időben a Szent Péter téri betlehemben is elhelyezik a kis Jézus szobrát.

December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke.

Az egyházfő felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, és szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat. Az utóbbi napokban minden beszédében azonnali békét sürgetett a konfliktusok sújtotta térségekben, Ukrajnában éppúgy, mint Izraelben és a palesztin területeken, valamint Szíriában is.

Az olasz nyelvű beszéd után latinul ünnepi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

A pápa szavait több tízezren hallgatják majd a Szent Péter téren, és több millióan a televízión, rádión és interneten keresztül.

Az első keresztény vértanú, Szent István december 26-i ünnepén Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mond rövid beszédet délben.

Ferenc pápa az ünnepekre a Szentföldre küldte egyik legközelebbi munkatársát, Konrad Krajewski bíborost, a vatikáni alamizsnahivatal vezetőjét

Krajewski bíboros a vatikáni médiának küldött beszámolójában elmondta, hogy első állomása Betlehem volt, ahol a pápa nevében ellátogatott három árvaházba, melyet katolikus nővérek működtetnek. A Gáza városában szolgáló plébános találkozott palesztin fiatalokkal, akik a helyi templomban találtak menedékre. Szenteste Jeruzsálemben mutat be misét.

Karácsony alkalmával a Vatikáni Rádió összeállítást készített a pápák ünnepi üzeneteivel: XII. Piustól Ferenc pápáig hat egyházfő beszéde hallgatható meg eredeti változatában.

Ferenc pápa ünnepi üzenete: a „fogyasztásba süppedés felemészti a karácsony jelentését”

Egymás meghallgatását, az egyházat körülvevő világ ismeretét és humorérzékük fejlesztését ajánlotta Ferenc pápa paptársainak karácsony előtti beszédében, amelyet a vatikáni kúria tagjainak mondott el csütörtökön. A Vatikán laikus dolgozóinak a közösségi oldalak felületességéről szólt.

Ferenc pápa hangsúlyozta: karácsony üzenetére a lehető legnagyobb szükség van a mostani időkben, amelyekre a háborús erőszak, az éghajlatváltozás, a szegénység, a szenvedés és az éhezés nyomja rá a bélyegét.

„A világban még éheznek!”

A Szentszék hivatalaiban dolgozó egyházi emberekhez intézett hagyományos ünnepi beszédében Ferenc pápa útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy szerinte milyen értékek mentén kell végezniük a kúria munkáját. Mindenekelőtt egymás meghallgatását említette, és hangoztatta, hogy senki sem nézheti le a másikat:

„egyetlenegy esetben tekinthetünk felülről lefelé valakire: ha (lehajolunk hozzá és) segítünk neki felemelkedni”.

Az egyházfő kijelentette:

el kell kerülni, hogy a kúria tagjai előítéletesen félresöpörjék egymás véleményét ahelyett, hogy meghallgatnák egymást. A nézetek közötti pingpong helyett nyitásra és az egymással szembeni őszinteségre van szükség.

Megjegyezte: hatvan év telt el a II. Vatikáni Zsinat óta, és még mindig megy a vita a konzervatívok és a progresszívek közötti megosztottságról:

„nem ez teszi a különbséget, az igazi lényeges különbség az (egyházat) szeretők és megszokásból (szolgálók) között van”.

A kúrián dolgozókat arra kérte, ne szabályzatok, sémák vagy világi kritériumok szerint hozzák meg döntéseiket, hanem felismeréseik és tudásuk alapján

Ne saját bizonyosságaikat és biztonságukat erősítsék, ne gyors válaszadással oldják meg az egyháznak feltett kérdéseket. Az egyház tagjainak mozdulatlansága a félelem, a merevség és a középszerűség labirintusába zárja be őket, ami szolgálatukat is korlátozza

– hangoztatta. Labirintusba záródás helyett a pápa szerint a kúriának is a világgal együtt kell haladnia. Végül arra kérte a Vatikánban dolgozó paptársait:

örömmel és humorérzékkel végezzék munkájukat, mert az utóbbi az egészség kész receptje.

Ferenc pápa szokás szerint Vatikánváros laikus dolgozóit és családtagjait is fogadta az ünnepek előtt.

 „Isten stílusának megfelelően” Jézus születése nem kérkedőn és zajosan, hanem pont fordítva, reflektorfénytől távol, elrejtve, a lehető legszűkebb helyen, egy istállóban, egy szegény családban történt. „Máriának és Józsefnek még otthona sem volt”.

Hozzátette: olyan korban élünk, amelyet a megszállott feltűnősködés ural.

„Mindenki kiteszi magát a kirakatba. Ez a sminkelés kora, amelyben mindenki festi nemcsak az arcát, hanem a lelkét is, és ez a legrosszabb”.

A közösségi oldalakra utalva Ferenc pápa azt mondta: olyanok mint a kristálypohár, amelyben ugyan bor van, de senki nem törődik azzal, milyen minőségű.

„A jó bort egyszerű pohárból isszák”

– mondta a pápa. Úgy vélte,

a család az a hely, amelyben a látszat, az álarc nem számít, lárma helyett csendes szeretet, apró gesztusok, egymás iránti figyelem van.

Kapcsolódó

 

Szerző