Akinek van gyereke tudja, hogy a védőnők türelmesen, akár többször is elismételt értő instrukciói, az oltások időbeni beadása mennyire fontos támpont a kezdő- de a gyakorlott...
Akinek fontos, hogy a szerettei semmiképpen ne essenek egymás torkának miután befejezte földi pályafutását, mindenképpen érdemes hiteltérdemlő módon végrendelkeznie. Akinek nincsenek "lemenői" és nem készített ilyen...
Egyetlen közszereplőt sem lehet akarata ellenére sajtónyilatkozatra kötelezni, de aki ezt vállalja, annak számolnia kell a lehetséges következményekkel, például kellemetlen kérdésekkel. Így átkozottul kínos helyzetbe került...
Sára Botond Józsefváros volt polgármestere, még kormánybiztosként azzal rágalmazta meg a Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy hónapokon keresztül LMBTQ propagandát folytatott az óvodáiban. Két év után ugyan, de...
Június 6. és 9. között kell megtartani a 2024-es európai parlamenti választásokat. Az időpontról az uniós nagykövetek döntöttek az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Svédország közleménye...
A kormány szerda délelőtt nyújtotta be az Országgyűléshez az igazgatási szünetről szóló törvényjavaslatát, amelyben – a bíróságok szabadságolásához hasonlóan – igazgatási szünetet biztosítanának a téli és...
Megdőlni látszik a közmilliárdokba kerülő kormánypropaganda, miszerint az Európai Unió pikkel Magyarországra és ezért visszatartja a neki járó pénzt, ugyanis a közösségnek a regnáló kormány elveikkel...
Március 16-tól év végéig nem lehet ingyen gyönyörködni a fővárosi panorámában a Halászbástya kilátószintjéről. belépődíjat kell fizetni a Halászbástya felső kilátószintjének látogatásakor – olvasható a Budavári...
Az nem vitatható, hogy a kerületek önkormányzati bérlakásaiban zömében a legrászorultabbak, főként a nyugdíjasok laknak. Az sem kérdéses, hogy az infláció nem kerülte el ezek fenntartásának...