Connect with us

Kerítésen innen

Nyári- és síszünet a közigazgatásban? – Semjén ezt törvényjavasolja

Megosztás

A kormány szerda délelőtt nyújtotta be az Országgyűléshez az igazgatási szünetről szóló törvényjavaslatát, amelyben – a bíróságok szabadságolásához hasonlóan – igazgatási szünetet biztosítanának a téli és nyári iskolai szünidő idejére az állami és az önkormányzati szerveknél foglalkoztatottak számára.

Megosztás

A kormány szerda délelőtt nyújtotta be az Országgyűléshez az igazgatási szünetről szóló törvényjavaslatát, amelyben – a bíróságok szabadságolásához hasonlóan – igazgatási szünetet biztosítanának a téli és nyári iskolai szünidő idejére az állami és az önkormányzati szerveknél foglalkoztatottak számára.

A bíróságokon bejött….

A hazai bíróságokon már több mint két évtizede minden nyáron öt hét ítélkezési szünetet tartanak, amelynek kezdete július 15-e, a bíróságok napja. Az egykori Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2000. június 24-én döntött úgy, hogy a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává nyilvánítja. 2001 óta a bíróságok napján minden bíróság zárva tart. A nyári ítélkezési szünet pedig általában augusztus 20-ig tart.

Kormányrendeletben hirdetik ki

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által most benyújtott törvényjavaslat feltételes módot használ az igazgatási szünet elrendelésével kapcsolatban.

A normaszöveg szerint a kormány rendeletében nyári, illetve téli igazgatási szünetet rendelhet el, és ezt a rendeletét a tárgyévet megelőző december 15-éig ki kell hirdetni. Vagyis ha december közepéig nem születik ilyen jogszabály, akkor a következő évben nem lesz központi igazgatási szünet. Főszabály szerint a kormányzati igazgatási szerv a szünet alatt nem látja el a feladatait és az ügyfélszolgálat sem működik.

Teljes leállástól nem kell tartani,

hiszen a kormányzati igazgatási szervet vezető, irányító, illetve felügyelő miniszter elrendelheti az általa vezetett, irányított vagy felügyelt kormányzati igazgatási szerv igazgatási szünet alatti működését és meghatározhatja az ügyfélfogadás rendjét. A törvényjavaslat azt is kimondja, hogy

a szünet időtartama alatt nem kell biztosítani, hogy az elektronikus ügyintézés keretében a hivatali tárhelyre érkezett üzenetek minden munkanapon átvételre kerüljenek.

Ami az önkormányzatokat illeti, a kormányrendeletben meghatározott időszakra igazgatási szünetet rendelhet el:

  • a települési önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatala, közös önkormányzati hivatala és a közterület-felügyelet tekintetében a települési önkormányzat képviselő-testülete,
  • a főpolgármesteri hivatal tekintetében a fővárosi közgyűlés,
  • a vármegyei önkormányzati hivatal tekintetében a vármegyei közgyűlés.

Idén még nem lesz nyári szünet

A kormány javaslata szerint 2023-ra csak téli igazgatási szünet rendelhető el, mégpedig úgy, hogy a szünet elrendeléséről szóló kormányrendeletet a törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül ki kell hirdetni.

Forrás

Szerző