Connect with us

Kerítésen innen

Frissítve! „A hatalom szándéka szerint – főleg a közalkalmazotti területen – a sztrájkjog a feltétlen engedelmességet és a 130 ezer forintos fizetés melletti koplalás jogát jelenti, ha hagyjuk”

Megosztás

Sztrájkolnak a szociális ágazat dolgozói szerdán, ha addig sikerül a kormánnyal megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról – jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánytól függ, lesz-e szerdán sztrájk

Boros Péterné a szociális munka napja alkalmából szervezett konferencia szünetében azt mondta: a szakszervezet kész elfogadni a kormány javaslatát a még elégséges szolgáltatásról, így a kormánytól függ, lehetővé teszi vagy megakadályozza a sztrájkot.

A szakszervezeti elnök kiemelte: Magyarországon nem egyértelmű a szociális szakma állami elismerése, a dolgozók nem kapják meg sem az anyagi, sem az erkölcsi megbecsülést.

Közölte, szerdán lesz tíz hónapja annak, hogy sziszifuszi munkával küzdenek a kormánnyal az ágazat 12 pontos követelésének teljesítéséért. Ez idő alatt megtapasztalhatták, mit ér a magyar sztrájkjog.

Még nincs bírósági döntés

„A hatalom szándéka szerint ˜– különösen a közalkalmazotti területen – a sztrájkjog a feltétlen engedelmességet és a 130 ezer forintos fizetés melletti koplalás jogát jelenti, ha hagyjuk” – fogalmazott.

Hozzátette: bár bírósághoz fordultak, hogy az állapítsa meg a sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásokat, egyelőre nem született jogerős döntés az ügyben. A másodfokú bíróság új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot.

Megjegyezte, a beadványukban megjelölt még elégséges szolgáltatás sokkal több lenne, mint a napjainkban ténylegesen biztosított általános szolgáltatás kötelező minimuma, ugyanis az ágazatban tapasztalható forráshiány szolgáltatáshiányt generált. Az alacsony bérek és a méltatlan munkakörülmények miatt tízezren már a munkabeszüntetés mellett döntöttek és felmondtak.

Igen vagy nem?

Boros Péterné elmondta azt is, kedd reggel folytatják a tárgyalást a kormánnyal, azt kérik, a munkaadó válaszoljon a követeléseik teljesítésére igennel vagy nemmel, és ha a bérfejlesztésre „igen” a válasz, akkor mértéket és időpontot, valamint miniszterelnöki garanciát is adjon.

Hozzátette: ha a kormány ellehetetleníti a szerdai sztrájkot, akkor november 13-a a szociális szakma önbecsülésének napja lesz. Kiemelte, mindent megtesznek azért, hogy a szociális ágazat dolgozói megkapják azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést a kormánytól, amely megilleti őket.

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) elnöke elmondta, kedden lesz a szociális munka napja. Szomorúnak nevezte, hogy a kormány évek óta nem javítja a szociális ágazatban dolgozók helyzetét, mindössze szép szavakat kapnak a szociális munka napján.

A szakembereknek továbbra is két munkahelyen kell dolgozniuk.

Sok helyen a kötelező szakmai minimumlétszámot sem tudják biztosítani a fenntartók annak érdekében, hogy az ellátottak jogai ne sérüljenek – jegyezte meg.

Közölte, a kormány azt követeli elégséges szolgáltatás címén, amit a rendes, napi munkavégzés keretében végeznek. „Úgyhogy azt üzenjük a kormánynak, hogy gyakorlatilag az év 365 napján sztrájkol a szociális ágazat, az elégséges szolgáltatásoknak sem tudnak sok esetben megfelelni” – fogalmazott.

Arcpirítóan alacsony bér

Köves Ferenc felszólította a kormányt, hogy becsülje meg azokat, akik a társadalom legelesettebb polgáraival és polgáraiért dolgoznak arcpirítóan alacsony bérért, sok esetben emberhez nem méltó körülmények között.

Úgy fogalmazott, a legális sztrájk „végtelen történetté kezd válni”, ezért felkészültek arra, hogy ha nem lehet legális eszközökkel sztrájkolni, akkor a szociális szakemberek is élni fognak a „leleményességekkel”.

A szakszervezeti vezető jelezte: nem támogatnak törvénybe ütköző cselekedeteket, de ha bármely kollégájukat hátrány éri azért, mert a véleményét állampolgárként, szociális szakemberként a kormány tudomására hozta, akkor jogi védelmet biztosítanak számára.

Az EMMi szerint elfogadhatatlan a szakszervezetek javaslata

A szociális dolgozókat tömörítő szakszervezetek elégséges szolgáltatások mértékéről szóló javaslata elfogadhatatlan a kormány számára – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) hétfőn az MTI-t. A tárca szerint a javaslattal veszélyeztetik az ellátottak biztonságát, azaz hiányoznak a sztrájk jogi feltételei.

A minisztérium felidézte: a sztrájk megtartása érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és az MKKSZ bírósághoz fordult, de még nincs jogerős ítélet az ügyben, mivel a Fővárosi Törvényszék október 24-én új eljárásra utasította az első fokot. (A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság korábban úgy döntött, hogy meg lehet tartani a sztrájkot a szakszervezetek által javasolt elégséges szolgáltatások betartásával. Ezt az ítéltet helyezte hatályon kívül a törvényszék.)

Az Emmi közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyeztetésre. Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt években számos lépés történt a szociális dolgozók anyagi és szakmai megbecsülésének javításáért. Példaként említették, hogy a szociális dolgozók bére 2010 óta 84 százalékkal emelkedett; az ágazati átlagbér bruttó 137 372 forint volt, jelenleg pedig 252 183 forint.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, és a hozzájárulás 2020-tól beépül a támogatásba – tették hozzá.

„Meggyőződésünk, hogy az ügyet továbbra sem a sztrájk és a politikai hangulatkeltés, hanem a párbeszéd szolgálja” – olvasható a tárca közleményében.

(Forrás: MTI)

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük