Ceglédi Zoltán: most kellene minden párt minden jelöltjének egy utolsó nagy gyónást eszközölni: van-e bármi, amit el akar mondani, ami felhasználható ellene a kampányban!

Ahogy az várható volt, ahogy fogy a választásig fennmaradó idő, úgy durvul be a kampány. A regnáló (is) előre legyártott forgatókönyv és ügymenet szerint veszi elő az ellenzék képviselőire összeszedett anyagait, aminek az igazságtartalmát későbbi vizsgálat feladata lesz kideríteni, de addigra már megtették, amire hivatottak: alanyuk és esetleg pártjuk a süllyesztőbe kerül. Ceglédi Zoltán politikai elemző erről ír két ügy kapcsán közösségi oldalán.

Détári, Janicsák és még 104 név a naptárban….. – Nyilvános Gattyán pártjának listája

Eddig mindössze három képviselőjelöltje volt ismert a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalomnak, Détári Lajos egykori labdarúgó, a Való Világból ismert Tommyboy, azaz Könyves Tamás, valamint Janicsák István, aki a nyolcvanas években népszerű Z’Zi Labor együttes frontembere volt. A párt hétfőn honlapján közzétette mind a 106 indulója nevét és legtöbbük fotóját is.

Czeglédy Csaba a szombathelyi kamu-gyanús pártok nyomában….

Ahogy a választás előtt mindig, most is üptre jelentkeztek olyan pártoknak tűnő valamik, amiknek célja, hogy érdemi kampánytevékenység és reális részvételi, győzelmi esély nélkül felvehessék az állam által folyósított kampánypénzeket, miközben a pénzlenyúlás mellett mellékesen egy-egy egyéni körzet eredményét befolyásolhatja, vagy a kampányban más politikai erők céljait is szolgálhatják.

Volner János saját pártját is beáldozná a Fidesz választási győzelme oltárán, azaz a ló és az ő kilógó alkatrésze

A Volner párt elnöke és névadója szerint nem érnék el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a többi egykori jobbikostól is azt kéri, hogy ne induljanak a választáson. Hasonló hűségnyilatkozatot a Fidesz mellett a a rendszerváltás óta csak a Semjén Zsolt féle kereszténydemokraták tettek. Nekik, de legalábbis az elnöküknek megérte. Kíváncsian várjuk, milyen „kártérítés” vár Volner Jánosra.