Varga Judit hamis állításai – Egy kis csúsztatásért nem megy a szomszédba!

Varga Judit közösségi oldalán közreadott posztjában rögtön egy csúsztatással kezdi, hiszen a portugál Expresso nem azért kereste meg amit sugall, azaz a migráció kérdésében, az csak egy apró része az interjúnak, ami igazából a kormány és az Európai Unió folyamatos harcáról ezen belül is a “gyermekvédelminek” mondott törvény európai fogadtatásáról szól.

Tovább

Talán elfelejti Isten a PIN-kódját – a negyedik hullám, égszakadás, földindulás

Ha jós volnék, akkor most azt mondanám, szépen lezörög a nyár, kicsit bonyolódik a kínai vakcinával megejtett össznépi simli, de aztán szeptember közepén vége lesz a Nagy Vadászkutya Világkiállításnak, és akkor szeptember 13-án újra be lehet vezetni a rendkívüli állapotot. Jön ugyanis a negyedik hullám, égszakadás, földindulás. Rab László szŰrreál összefoglalója a 28-as hétről.

Tovább

A saját vérét mosta a kőről — Lapzsemle

Az ügy fontosságára utal a látványos eltérés a megszokott formáktól: a Házon kívül közéleti magazin szerkesztői egy teljes adást a

Tovább