Budapesti hétköznapok
Csak nehogy éjszaka hozzanak egy saláta-törvényt, hogy elveszik a kerülettől – kommentelték a XII. kerületi dúlást
„Király! Így kéne elbánni az összes tiborc mutyival!” – írta egy hozzászóló Kovács Gergely XII. kerületi polgármester közösségi oldalára a bejegyzése alá, amiben beszámolt arról, hogy leállíttatták a Tündérhegyi Pszichiátria múlt század eleji épületének bontását, ami 2026-ig elővédettségi státuszban van.
Stop!
Kiküldtük a Kormányhivatalt a rendőrséggel, akik ma délután leállíttatták a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontási munkálatait, illetve kötelezték a tulajdonost az általa okozott életveszélyes állapot elhárítására. Az önkormányzat pedig a védett épület helyreállítására fogja ezután kötelezni a céget, mert a látszat ellenére vannak még törvények az országban. És talán tanulnak annyit a történtekből az ingatlanbefektetők, hogy a XII. kerületben mostantól be kell tartani a szabályokat és az új vezetés nem a befektetők, hanem a kerület lakosainak az érdekeit fogja nézni.
– írta Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a Facebookon.
„A NER-nek úgy tűnik tényleg mindent szabad”
Kovács csütörtökön posztolt arról, hogy a jelenlegi tulajdonosa elkezdte bontani az egykori Preisich Szanatórium melléképületeit, és nem sokkal ezután derült ki, hogy már a villaépületet is bontották. Annak ellenére, hogy a múlt század eleji épület elővédettségi státuszban van, 2026-ig jogszerűen nem lenne bontható.
Azért ez tényleg hihetetlen. Annak ellenére, hogy védettség alatt áll a Tündérhegyi Pszichiátria épülete, a tulajdonos fogja magát és épp elbontja tök jogszerűtlenül, hogy felépíthesse a hülye lakóparkját. A tulajdonos egy kft.-n keresztül a Szivek-család vagyonkezelő alapítványa. A NER-nek úgy tűnik tényleg mindent szabad. Ezek után nyilván mi sem leszünk barátságosak, jön a telekre és valamennyi kerületi Szivek-érdekeltségre a változtatási tilalom. Bár gondolom majd az is nagyon érdekli őket. De amúgy tényleg, a világ összes pénze nem elég ezeknek, mindent szét kell cseszni ebben az országban?
– írta akkor Kovács Gergely hozzátéve:
„…pár napja még ezt kamuzták: Alulírott, a Tündérhegy 2023 Kft. képviseletében Ónodi Szabó Attila projektvezetőnkkel 2024.10.03. napján történt többszöri telefonos egyeztetésre figyelemmel az alábbiakról tájékoztatom: A Tündérhegy 2023 Kft. tulajdonában áll a 1121 Budapest, Szilassy út 6. szám alatt található ingatlan, amelyen jelenleg veszélytelenítés keretében romok és veszélyes hulladékok eltakarítása és elszállítása, valamint tereprendezés, minimális földmunka zajlik. Kérem, amennyiben az ingatlan vonatkozásában bármilyen kérdés, észrevétel merül fel, keressék a projekt vezetésével kapcsolatban megbízással rendelkező Ónodi Szabó Attilát, az Önök által már ismert elérhetőségeken.
Tisztelettel: dr. Sztankó-Molnár Carmen ügyvéd, SZTANKÓ-MOLNÁR ÜGYVÉDI IRODA 1078 Budapest, Murányi u. 36. fsz.”
Szerző
Friss
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára