Csepp a tengerben – A nincstelenek húsvétkor is éhesek!

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, 2019. április 21-én, Húsvét első napján vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Ünnepi menüvel-töltött káposzta, húsvéti kalács, ropogós, friss kenyér– vártuk a vendégeinket Debrecenben, a Petőfi téren.

Tavaly Húsvét első napján esőben osztottuk az ételt, az időjárás most kegyes volt hozzánk, sütött a nap, a szél sem fújt, az égiek jó szívvel voltak irántunk.

Már az ételosztás kezdete előtt egy órával legalább hatvanan várták türelmesen, hogy ebédhez jussanak.

A déli harangszóig folyamatosan érkeztek az emberek, nagyon sokan kisgyermekkel. A nap végére mintegy 200 felnőtt és 30 gyerkőc lakhatott jól a húsvéti finomságokból. Ebben az évben még nem várták ilyen sokan, hogy ebédhez jussanak. Látszik, hogy a négynapos munkaszünet alatt a szociális ellátórendszer szünetel, a nincstelenek csak a jótékonysági osztásokon juthatnak ilyenkor ételhez.

A hosszú sorban láthattunk hajléktalanokat, kisnyugdíjasokat, kisgyermekes családokat, egykor szebb napokat látott közmunkásokat, akik türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek. A hangulat nem volt vidám, hiszen saját nyomorával senki sem szeret dicsekedni. Szomorú szemű, megfáradt emberek, arcukon a kilátástalanság. Legtöbbjüknek esélye sincs arra, hogy kilábaljon jelenlegi helyzetéből, és emberhez méltó módon éljenek. Nagyon sokan ételhordóval jöttek, otthon maradt családtagjaiknak vitték az ebédet. Volt olyan család, akik hat főre vittek haza ételt.

A mi térségünkben rengeteg a kisnyugdíjas, akik havonta 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapnak. A hónap végére a szerény pénzecskéjüket elviszi a rezsi, a gyógyszerek költsége. Örülnek, ha hó végén kenyérre telik. Nem véletlen, hogy ma már az ételosztásainkon a kisnyugdíjasok vannak többségben. Ma is több nyugdíjas házaspár várta az ételt, kettőjük nyugdíja sem elég arra, hogy az ünnepre vásárolni tudjanak.

A nyuszi is kilátogatott az ételosztás helyszínére,

egy kis ajándékkal tudtunk kedveskedni a szüleikkel érkező gyermekeknek. Nagy sikere volt a tojáskeresőnek, a gyerekek jókedvvel futottak a tér fái körül, s harsány kiáltással fogadták, mikor megtalálták a „zsákmányt”. Igazi meglepetésként az összes gyermek az ételen kívül a vendégünk volt 2-2 gombócos fagyira. Kis arcuk ragyogott, vidáman majszolták az édességet, legtöbbjük ebben az évben először evett fagyit. Aki nem látta, nem is tudja elképzelni, milyen szívet melengető érzés volt látni a gyerkőcöket a fagyival „birkózva”, többünk szeme bizony furcsán csillogott. Nincs annál jobb érzés, mikor 5-6 éves gyerekek átölelnek bennünket, és azt mondják: „szeretlek”. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a kegyetlen világunkban milyen fontos, ha az ember – ha egy picinykét is–segíteni tud embertársain.

Fájdalmas arra gondolni, vajon mi lesz a szüleikkel érkező gyermekekkel, akik nem tehetnek arról, hogy a családjuk ide jutott. Ők még ártatlan szemmel tekintenek a világra, nem tudják milyen élet vár rájuk, ha felnőnek. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a nyomor, csak a nyomort termeli újra. Vajon miről álmodhatnak az ételre váró kisgyermekek, mi járhat a kis buksijukban. Csak remélni tudjuk, hogy lesz bennük annyi erő és tehetség, hogy többre vigyék, mint szüleik. Mert az nagyon nincs rendjén, hogy már születéskor eldől a sorsuk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a havi egyszeri ételosztással nem váltjuk meg a világot,

nem tudjuk megszüntetni a nyomort, a kilátástalanságot még szűkebb pátriánkban sem. De úgy hisszük, hogy ugyan egy csepp a tengerben, amit teszünk, de „anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger.” Mélyen hiszünk abban, hogy nem veszett ki a jó az emberből, és a szeretet egy társadalmat, egy közösséget nemcsak húsvét időszakában kell megérintenie.

Azt gondoljuk, hogy önzetlen segítségünk,- amiért nem várunk köszönetet – Jézus Krisztusnak is tetsző cselekedet. A Megváltó halála és feltámadása, üzenet mindannyiunk számára, a hitről, a békéről, a szeretetről, az elesettek, a gyengék segítéséről.

A szegények, az elesettek támogatása egy közösség erejét mutatja

Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem a élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásukért. Megérintett bennünket is Ferenc pápa üzenete, amelyet tavaly, a szegények világnapján fogalmazott meg:

” A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.”

Bízunk abban, hogy a pápa gondolatai sokakban megerősítette, hogy mindennapi létünkhöz hozzátartozik az elesettek gyámolítása, felkarolása. Természetesen ki-ki tehetsége, anyagi lehetőségei szerint tudja kivenni részét a rászorultak segítéséből. Mi is ezt tesszük. Az ételosztás költségeit saját zsebből fizetjük, mindenki anyagi lehetőségei szerint járul hozzá az büdzséhez.

Mi, amíg tehetjük, ha esik, ha fúj, ha hideg van, vagy forróság, minden hónap utolsó vasárnapján nyitott szívvel, felebaráti szeretettel várjuk embertársainkat. Mert valljuk: adni jobb, mint kapni. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy az ember élete pillanatok alatt rosszra fordulhat, és akkor jól jöhet egy segítő kéz.

Legközelebb – az EP választások miatt – május 19-én, vasárnap várjuk felebarátainkat Debrecenben, a Petőfi téren.