Kerítésen innen
Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz

Kezdjük a kályhánál: alap, hogy tudjuk, a megválasztott közszolgák -legyen az helyettes-helyettese államtitkárként, vagy miniszterelnök- főnöke mi vagyunk, mindannyian. Teljesítményükért fizetést és „ellátmányt biztosítunk nekik, a dolguk, hogy az előre meghatározott elvek mellett a javunkat szolgálják. Konkretizáljunk: az az első számú közszolga, aki pártját -Fidesz- aminek vezetője évek óta a csőd szélén táncoltatja, alkalmas-e arra, hogy országunk dolgaiban döntési helyzetben legyen?

Ne feledje majd a „fülke magányában”
Összesen több mint 760 millió forintnyi adományt kapott a Fidesz Magyar Polgári Szövetség 2024-ben,
legalábbis ez derül ki a párt beszámolójából, ami a friss Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből
majdnem 630 millió 500 ezer forintnál kisebb adományokból jött össze, így az adományozók nevét nem is kellett feltüntetniük.
A nagyobb adományozók között vannak fideszes képviselők, mint Deutsch Tamás három- vagy Hoppál Péter négymillióval, és vállalkozók is, mint a CBA-alapító Baldauf László 2 millióval. A legtöbbet, 10 milliót Fockter Vilmos magánszemély adományozta a pártnak.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

…de mindez smafu….
Az adományok azonban eltörpülnek a Fidesz brutális állami támogatásai mellett:
- a központi költségvetésből 1 milliárd 14 millió jutott a pártnak,
- a frakció több mint 4,6 milliárdot kapott,
- tagdíjakból közel 319 millió jött be.
Ez a 97 milliós egyéb bevétellel együtt összesen kicsit több mint 6,8 milliárd forint a bevételi oldalon.

A párt kiadásai
több mint 7,2 milliárdra rúgtak, azaz párt kicsit több mint 400 milliós veszteséggel zárta az évet. Működésre 2,5, a „politikai tevékenység kiadásaira” pedig több mint 4,6 milliárd forintot költöttek.
Az, hogy a Fidesz hivatalosan veszteségesen működik, nem újdonság, 2023-ban 1,2 milliárdot, 2022-ben pedig 115 milliót buktak.
Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?