Banánköztársaság
Csörgeti a kardot
Ha csörgeti, hadd csörgesse…, mármint az a bizonyos huszárgyerek, hiszen: Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója. Pontosan így volt ez most is. 1848 apropóján remek kis kardcsörtetésre nyílt alkalom. A Huszárgyerek ugyan már ötvenes férfiúvá érett, alkata huszárosnak talán kevésbé mondható, de azért csörgeti.
Muszáj neki,
hiszen – mint egy másik 48-as nótából tudjuk – „ez lelkesíti csatára a magyart”. Csatának pedig lennie kell. Semmit sem értett a világból, aki az „ez a harc lesz a végső”-t kitalálta. Ha a harcnak egyszer csak vége szakadna, mivégre volna a hadvezér? A régi ellenségeket már betéve tudjuk: népvándorlás, Soros, Európa – ha csak ezekről szólna az ünnepi beszéd, elbóbiskolna az egész Békemenet. De nem. Huszárgyerek a dal szerint „szereti a táncot”, szökken egyet, és váratlanul nagyot rúg a belső ellenség felé is. Eddig ilyen azért nem volt: a választás utánra leszámolást hirdet. Nem azért, mintha „a jó katona gyűlölné az ellenfelet” (továbbra is „hiszünk a szeretet erejében”), hanem mert csak. Illetve, mert csörtetésileg szükséges. Ezért „erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fogunk venni”. Ennek a politikai és jogi elégtételnek a mineműsége azért érdekelne. Megúszható ez szimpla fogdával a „bajkeverő tüntetésszervezők” számára? Vagy a törvény erejével be is tiltanak ezt-azt, „ellenzéki pártocskákat”, „álcivil” szervezeteket? Elvégre „nem vagyunk balekok”. Legfeljebb Kósa egy kicsit, ha háztartásbeli örökösnők környékezik meg, de az más.
Kósa úgysem látható.
A miniszterelnök ezúttal hírességek nélkül, egyedül állt a dísztribünre. A szokásos biodíszlet elmaradt. Egy magányos Huszárgyerek csörgeti, katonatársak nélkül. De tényleg, ki is lehetne ott? Kósán, Semjénen friss sebek, Lázár büntiben, katonanyelven „futkosón”, egészen Bécsig kellett futnia. Fazekasról a bogarak jutnak az emberek eszébe, Balogról az iskolák és a kórházak, és oda az ünnepi hangulat. Oda jutottunk, hogy a kormányfő fb-oldalán csak a felkokárdázott Rogánnal fotózkodik, akit már jó ideje nem mernek a nyilvánosság elé engedni. Így aztán a többi képen inkább maga Orbán található, ahogy írja beszédjét, állva, magas asztal mellett. Ahogy a képeken a régi krónikások (újabban a gerincbántalmakkal vagy aranyérrel küszködők) szokták. Gondolom, ő csak a történelmi patina kedvéért.
Jó, hogy a kollégák nem voltak a színpadon, esetleg félreérthették volna főnökük szavait: „A választáson nem négy év a tét”. Hát néhányuknak nem is. Ha vereségük esetén egy bíróság rájuk süti a „bűnszövetkezet” minősítést, az négy évvel nem úszható meg.
A tribünön ugyan az egy szem Huszárgyerek (meg az énekesek, mert mindent azért nem vállalhatott magára), ám a téren sokaság. Az év reklámját a 888-ban láttam. Durcás ifjú lány mordul a barátjára: „Nem kaptam virágot Valentin napon. Sosem bocsátok meg neked!” Mire a fiú: „Gyere kicsim, elviszlek a Békemenetre, meghallgatjuk együtt Orbánt!”- és kicsim a következő képen már boldogan ugrik a nyakába. Úgy láttam, elég sokan nem kaptak az idén Valentin napi virágot.
Örömhír az is, hogy Bayer Zsolt ellen mégsem követtek el merényletet,
pedig sötét jóslatokba bocsátkozott a várható provokációk és a (tényleg elfogadhatatlan) fenyegetés miatt. Az ellenzéki erőszak valahogy nem akar összejönni, pedig egyszer már a „forró őszt” is megígérték. De ha muszáj lesz, majd csak megoldják, csupán egy-két felbérelt kopaszhuszár kell hozzá. Bár migráns még jobb lenne!
Alig lett vége a Békemenetnek, már rohanhattam is az ellenzékhez a Szabadság híd mellé. Nincs nagyobb strapa az ünnepnél. Strapás lehetett a pártvezetőknek is: hiába görgetik Sziszifuszként maguk előtt a Jobbik-problémát, az mindig visszazuhan rájuk. Az elvi és erkölcsi fenntartásaimon túlmenően, az elszánt kormányváltó akaratban osztozva sem vagyok képes felfogni, miért őket lökdösnénk a kényszerházasságba, amikor a Jobbik cirka kétszázszor kijelentette, hogy nem tárgyal, nem koordinál. Jó okuk van rá. Vona szerint, aki nálunk jobban ismeri pártját, hívei nagy része inkább otthon marad vagy a Fideszre szavaz, mintsem libsi-komcsikra. Ahogy ezt beszéde hallgatói sorra el is mondták az újságíróknak: „Inkább felkötöm magam!” Azért szép ünnepség volt az övék is. Megtudtuk, hogy „Attila unokái vagyunk” (félek, hogy én nem, csak a jobbikosok), afféle keresztény hunok, hiszen a jelöltek esküt tettek a Szentkorona másolatára. Szép is lenne egy Vona-kormányban, mert hogy az ünnepen az amúgy rokonszenves vásárhelyi polgármester tisztázta, hogy az fog alakulni, de a többiek is beférnek egy pár tárcával a koalícióba.
De nem aggódom. Úgy fest, most a demokratikus oldalon arra megy ki a játék, hogy ki ne legyen hibás a teljes összefogás elmaradásában. A Jobbik emlegetése inkább erre jó. Van is már eredmény: az LMP, amelyik eddig nem állt szóba a DK-val, most, hogy a Jobbikot is odahívták, mégis elmegy a találkozóra. Gyanítom, több nem is lehetett Gyurcsány célja.
Sok időnk nincs már. Nem szeretném október 23-án is a Huszárgyerek kardcsörgetését hallani.
(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, mi a szerző engedélyével közöljük.)
Szerző
