Kerítésen innen
Csütörtöktől rá se rántson, ha lépten-nyomon katonai konvojba ütközik
Nem háborús filmet forgatnak, nem is vesztünk össze egyik szomszédunkkal sem, egyszerűen csak összepakoltak és konvojba rendeződve „hazatankoznak a legények”.
Katonai konvojokra, fokozott járműmozgásra kell számítani az ország főútjain, autópályáin csütörtöktől szombatig – tájékoztatta a honvédelmi tárca szerdán az MTI-t.
Mozgolódunk, ficergünk?
A Honvédelmi Minisztérium kéri a polgári gépjármű forgalomban részt vevő állampolgárokat, hogy a menetoszlopok, katonai járművek mellett történő elhaladásra különös figyelmet fordítsanak, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását!
Mindezért cserébe “istenbizonyra” megígérik, hogy
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
Kikatonáskodták magukat,”visszacsoportosítanak”
A tájékoztatás szerint véget ért a szeptemberi nemzetközi katonai gyakorlat a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén. A járművekkel visszatérnek eredeti állomáshelyükre.
Közölték azt is, hogy
a közúti katonai konvojok mellett csütörtökön és pénteken vasúton is szállítanak harcjárműveket és egyéb katonai gépjárműveket Hajdúhadházra.
„A visszacsoportosítások miatt 2019. október 3-5 között
jelentős számú technikai eszközökből álló katonai konvojok közlekedésére kell számítani a következő útvonalakon:
- Veszprém és Hódmezővásárhely között: Újmajor bázis – 8. számú főút – M7 autópálya – 62. számú főút – M6 autópálya – M8 autóút – 51. számú főút – 52. számú főút – M5 autópálya – M43 autóút – 47. számú főút – Hódmezővásárhely útvonalon.
- Veszprém és Hajdúhadház között: Újmajor – Veszprém északi körút – 8. sz. főút – M7 autópálya – M0 körgyűrű – M31 autópálya – M3 autópálya – M35 autópálya – M35 elkerülő út – 4. számú főút –- Hajdúhadház útvonalon.
- Veszprém és Debrecen között: Újmajor – Veszprém északi körút – 8. sz. főút – M7 autópálya – M0 körgyűrű – M31 autópálya – M3 autópálya – M35 autópálya – M35 elkerülő út – Debrecen útvonalon.”
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő