Kiemelt hírek
Czeglédy elindul az önkormányzati választáson, ha régi szombathelyi körzete támogatja
Lakossági fórumot tartott Szombathelyen Czeglédy Csaba. A politikus először szerepelt nyilvánosan, mióta szabad, és rögtön leszögezte, hogy „mindenféle más híreszteléssel ellentétben, az összefogás híve”. Bocsánat kért azoktól, akiknek akaratlanul is sok fájdalmat és nehézséget okozott, és közölte: azon lesz, hogy jóvá tegye ezeket a töréseket, meghurcolásokat.
Továbbra is elkötelezetten a Fidesz ellen harcol
Azt mondta, hogy Magyarországon jelenleg féldiktatúra van, ő pedig nem egy büntetőeljárás miatt volt börtönben, hanem egyértelműen politikai okok miatt. Kitért arra is, hogy „nem meggyőzhetetlen”, de az a véleménye, hogy az LMP-vel és a Jobbikkal hiba az együttműködés. Mint mondta, továbbra is elkötelezetten a Fidesz ellen harcol. „Eddig sem voltam egy ijedős alak, de háromszor fogja ezt Lúdas Matyi visszaverni” – üzente, és utalt arra, hogy mindezt jogi keretek között tervezi.
Czeglédy Csaba szerint a jelenlegi rendszer logikája alapján az önkormányzati választáson össze kell fogni, hogy ez pontosan hogyan lesz, azt még van idő átgondolni. Megerősítette, hogy áprilisban közvéleménykutatás lesz. Ha ebből az jön ki, hogy a személye árt a baloldali közösségnek, akkor elfogadja, és kettőt hátra lépve, a háttérből segít. Ha viszont az jön ki, hogy a szombathelyiek támogatják vagy éppen semlegesek a személyével kapcsolatban, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy elinduljon a saját korábbi választókörzetében, ahol 1998 óta volt képviselő. Nem azért, mert önkormányzati fizetést szeretne, hanem mert az emberekért, a városért szeretne dolgozni.
A Fidesznek az első pofont az EP-választásokon kell megkapnia
Az esetleges börtönbüntetésről azt mondta, hogyha lesz is ilyen, addig még 8-10 év, de bízik benne, hogy tisztességes eljárás lesz, ahol majd tisztázza magát. Szerinte a Fidesznek az első pofont az EP-választásokon kell megkapnia úgy, hogy az ellenzéknek több mandátumot kell megszereznie, mint a kormánypártnak, Szombathelyen pedig több szavazatot kell kapnia az ellenzéki listáknak, mint a kormánypártinak.
Czeglédy beszélt az őt ért vádakról is. Kiemelte, hogy 2012 tavaszán megkeresték a kormánypárthoz köthető emberek, hogy adja el a Human Operator Zrt.-t, amire ők nemet mondtak. Ugyanez év nyarán elindult a cég ellen egy, Vida Ildikó által kezdeményezett NAV-vizsgálat, sőt, egy feljelentés született, de aztán bűncselekmény hiánya miatt megszűnt a nyomozás.
Czeglédy lelkiismerete tiszta
A másik nyomozás, ami a letartóztatásokhoz vezetett, 2015 júliusában kezdődött. Innentől fokozott ügyészi felügyelet alatt volt a cég, megfigyelték, lehallgatták őket. A vád szerint ez alatt is követtek el költségvetési csalásokat. 2015-ben valóban született hét elmarasztaló NAV-határozat és 800 milliós büntetés egy áfa-törvény módosítása miatt, de arról nemrég luxemburgi európai bíróságon kiderült, hogy ellentétes volt az EU-joggal, így nem a Human Operator, hanem a magyar állam járt el jogellenesen. „Nekem az lesz a dolgom, hogy bebizonyítsam, hogy a költségvetései csalás összege nem 6,3 milliárd, hanem nulla forint” – mondta Czeglédy, hozzátéve, hogy lelkiismerete tiszta, mert semmilyen adócsalást nem követett el, és nem is kért fel senkit ilyesmire.
(Forrás: MTI)
Ez már nevetséges! – Ha az egésztől nem lenne az embernek sírhatnékja: a Czeglédy-saga folytatódik….
Szerző
Friss
- Az ismert darabot, ami az életünkről szól, most európai díszletek között láthattuk színre vinni – Napi Lendvaiság
- A nagy számok törvénye alapján ki hazudik: Lázár, vagy Vitézy közszolga?
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni