Kerítésen innen
Debreceni szutyokmustra
Debrecen a Virágkarnevál lázában ég, özönlenek a turisták az ország minden részéről. Méltán, hiszen az 50. karnevál talán minden eddiginél látványosabbnak, gazdagabbnak ígérkezik.
A városba látogatók ilyenkor többnyire csak Debrecen szebbik,
a külvilágnak mutatott arcát látják. Bár akik vonattal érkeznek igencsak meghökkennek a lepukkant vasútállomáson, a sivár, töredezett lépcsőjű aluljárón. Mintha nem is a 21.században élnénk, az állomás és környéke időutazás vissza az átkosba, bár akkori képek szerint a mainál kellemesebb látvány volt a Nagyállomás és a Petőfi tér is.
Ma a Sámsoni út melletti orosz laktanyából kialakított lakótelep közelében volt elintézni valóm. A lakótelep közepén, a volt menekülttábortól pár lépésre ki vannak helyezve a szelektív tárolók, gondoltam megnézem.
Amit találtam, arra nehéz kulturált szavakat találnom
A tárolókban illetve a környékükön elképesztő állapotok uralkodnak. Mindent elborít az ömlesztett szemét. Volt ott minden, talán csak az nem, amiért a tárolókat odahelyezték. Debrecen külvárosi részén szeméttelep, azt hittem rosszul látok. Egy járókelő hölgy azzal vigasztalt, hogy „kedveském, ez még rendezett állapot ahhoz képest, ami itt általában szokott lenni. Esténként jönnek a kocsik,s azokból is dobálnak ide mindent, ami otthon feleslegessé vált”. Még a fotókat készítettem érkezett is egy kocsi, látszott szeméttel volt megpakolva, de miután észrevette a vezető, hogy fényképezek, pár percnyi tétovázás után odébb állt. Persze valahol biztos megszabadult azóta a rakományától.
Aki a fotókat látja meggyőződhet arról, hogy balkáni állapotok uralkodnak ezen a környéken /is/. Hihetetlen, hogy mennyi lomot, hulladékot öntöttek minden válogatás nélkül a kukákba. A tárolók mellett, mögött mindenütt szemét, szemét hátán.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára