Bulvár
Döbbenetes kutyatámadás Balatonszemesen: egy családra rontott rá a vérengző eb
Döbbenetes történetet osztott meg közösségi oldalán egy Balatonszemesen nyaraló család. Egy csau-csau rátámadt egy házaspárra, a gyermekükre, a nagymamára és a család kutyájára, egy yorkira.
Doktorcsik Tündéék évek óta Balatonszemesen nyaralnak,
mert nagyon szeretik a békés kis települést és az ott élő kedves embereket is. Tegnap este óta azonban sokkos állapotban vannak, és a nyaralás vége előtt három nappal úgy döntöttek, inkább hazautaznak.
Hogy miért?
„Tegnap estig minden rendben volt, aztán elmentünk sétálni egyet a Széchenyi utcába és amikor tartottunk haza, rémálom ami történt velünk”
– mesélte Tünde.
„Pár házra voltunk a szállásunktól, amikor az egyik udvarból kifutott egy vörös színű csau-csau kutya morogva elindult felénk, majd ránk támadt. Kiabáltunk, hogy a gazdája esetleg észlelje, mi történik, de az állat csak jött felénk. Másfél éves kisfiunk sétált közöttünk, őt az apukája felkapta az ölébe, az anyósom pedig a yorki kutyánkat vette fel.
A megvadult kutya viszont két lábra állt, megragadta Manót, a kiskutyánkat, majd elindult vele”
– nyilatkozta a feleség.
A hölgy anyósának kezét elvágta a póráz, amit ő azonnal elkapott, hogy menteni tudja az elragadott kiskutyáját
A csau csau elrántotta a nőt, majd – elmondása szerint feltehetően a pórázzal együtt – vonszolta magával. Tünde férje végül egy bottal kezdte ütni a vérengző ebet, ami a verésre elengedte a család kiskutyáját.
Szegény Manó az oldalán és a hasán vérzett.
Szerencsére belső sérülése nem történt,
de össze kellett varrni a sebet, és azóta csak remeg, néz maga elé, nem kommunikál velünk, sokkos állapotban van, hiába szeretgetjük. Hazamentünk, majd biztonságba helyeztünk a kisfiunkat, hívtuk az állatorvost, ezután visszamentünk a helyszínre
– folytatta a megrémült édesanya a likebalaton.hu-nak.
Mint kiderült, az állat gazdája egy holland férfi, aki letagadta, hogy az ő kutyája az utcán volt. A család szerint a férfiben semmiféle együttérzés nem volt.
A család a rendőrséghez fordult: az eb gazdája ellen veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek.
„UPDATE!
Azt elfelejtettem leírni, hogy miután szembesítettük a kutya tettével a gazdát, mire kijöttek a rendőrök,(mi 2 házzal lejjebb szálltunk meg) amíg haza hoztuk a gyereket elment otthonról a feleségével, mint kiderült lementek a partra vacsizni! Na ez az a hozzáállás, amitől hánynom kell”
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
Bálint Erika
2020.08.27 21:21 at 21:21
Minek az ilyennek állat????