Voks 2024
Dobrev Klára kőkemény vádjai Sulyok Tamás ellen – Frissítve a Sándor palota reakciójával
Állta a szavát Dobrev Klára és a nyilvánosság előtt vádolta meg a köztársasági elnök Sulyok Tamást azzal, hogy köztörvényes bűnt követett el. Szerdán Dobrev Klára bejegyzést tett ki a közösségi oldalára, ahol azt írta, hogy Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző.
„Ha Orbán Viktor azt gondolta, hogy a pedofilbotrány és Novák Katalin lemondása, leváltása után hátra dőlhet, akkor nagyot tévedett. Hetek óta tartó nyomozó- és kutatómunka végére került pont. Bizonyítékok is a kezünkben vannak”
– kezdte a sajtótájékoztatót Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.
„Sokat dolgoztunk rajta és most összeállt a kép: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző”
– mondta a Facebook-oldalára feltett videójában Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője.
Ma délután sajtótájékoztató keretében ki is állt a nyilvánosság elé, ahol az alábbiakat mondta el:
„A mai nap arról szól, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző. Bemutatom a csongrádi földmaffia ténykedését, amiben a köztársasági elnök törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át külföldieknek.
Ezt 2014-ben az Orbán-kormány tette külön tényállássá a büntető törvénykönyvben. Szeged környékén 1000 hektárnyi földet játszott át három-négy helyi ügyvéd külföldieknek. Megosztották egymás között a munkát, ezt hívjuk bűnszervezetnek. A szegedi földmaffia segítségével osztrákok tették rá a kezüket a magyar földre.
A szóban forgó terület előbb egy stróman nevére került, majd ő tovább ajándékozza azt egy másik strómannak. Ezt Sulyok Tamás jegyezte ellen. A második stróman rögtön köt egy kölcsönadási szerződést a külföldiekkel, amelyen szintén Sulyok Tamás aláírása látható.”
A DK árnyék-miniszterelnöke végül lemondásra szólította fel Sulyok Tamást. Dobrev Klára bejelentette, hogy
csütörtök délelőtt átadja az ügyészségnek a dokumentumokat, majd átadja azokat a sajtó képviselőinek is.
Frissítés!
A Sándor-palota közleményben reagált:
„Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök több, mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.
Az államfő állampolgárként, jogászként, alkotmánybíróként és a testület elnökeként is bízott, és bízik most is a magyar igazságszolgáltatás rendszerében.
Az államfő a mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulat ismeretében nem lepődik meg a személyét ért támadáson, egyúttal az elhangzott rágalmakat a választási kampány részének, mindazonáltal rendkívül tisztességtelennek tartja, és határozottan visszautasítja.
A rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Időjárás, tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért
- Az éj sötétjében úgy ‘adódott’, hogy változik az adó – A nap -egyik- botránya
- Gábor György: Orbán nem azért hazudik, mert fél az igazságtól, hanem mert már nem is tud különbséget tenni a kettő között
- Az Orbán-Lánczi páros nagytakarítási ‘suvick’-listája a parlamenti ‘bátrak’ előtt
- Panyi Szabolcs: pár érdekes hasonlóság Orbán és Fico miniszterelnökök húzásaiban
- Tiltó tervezet a ‘jó, a rossz és a csúf’ energiaitalokról: amit lehet és amit nem 18 év alatt
- Kovács Zoltán és a ‘sokkszerű támadás’-vízió – Van még olyan Fidesz-potentát, aki nem nullázta le a renoméját?
- Pintérnek ez is sikerült: diploma nélkül is ‘játszhat orvosost’ a ‘magasan képzett egészségügyi szakdolgozó’