Connect with us

Sport

Tesztallergia

Megosztás

Ilyenből sem sokat láttunk. A doppingszerek sok hatása ismert, a legtöbb hosszútávon nem túl kellemes, mindenféle nyavalyákat lehet tőlük kapni: akár még allergiát is. Egyszóval, olyan elképzelhető, hogy valakinél sok kokszolás után allergia alakul ki a doppingra. De hogy valaki a doppingtesztre legyen allergiás, az példa nélkül áll.

Márpedig a huszonnyolc éves amerikai Madison Brengle, aki egyébként a női tenisz egyik csillagának ígérkezett, ezt állítja magáról. Sőt: tízmillió dollárra perli a teniszszövetségeket az elmaradt pénzdíjas győzelmek miatt.

Ha egészen pontosak akarunk lenni, azt állítja, hogy 2016-ban diagnosztizálták nála az „egyes típusú komplex regionális fájdalomszindrómát”, ami tűszúrás hatására duzzadással, zsibbadással járhat. Ő a tűszúrásra érzékeny, szerinte a vénás vérvételek miatt megduzzadt és legyengült a jobb karja – amivel játszik és szerválni szokott – , ezért vissza kellett lépnie több tornától. A korábban a világranglista 35. helyén szereplő versenyző azt mondta, fizikai és érzelmi sérüléseket is szenvedett a doppingvizsgálatok miatt. Keresetében azzal érvel Brengle ügyvédje, hogy a játékos képtelen olyan sebességgel szerválni, mint profi karrierjének előző tíz évében, és a fájdalom az egész játékára kihat. A 2016-os US Openen, Australian Openen és Wimbledonban sem volt megfelelő az orvosok eljárása, hiába bizonygatta, hogy ritka betegségben szenved, és csak az ujjából lehetne vért venni, figyelmen kívül hagyták a panaszát.

Na, de lássuk, mi is ez a komplex regionális fájdalomszindróma! Rendszerint a karokat és a lábakat érintő fájdalmas állapot. A fájdalom igen heves, gyakran égető és sajgó jellegű. Tünetei közé tartozhat még a bőr fokozott érzékenysége, a bőr hőmérsékletének, illetve a szőr- és körömnövekedésnek a megváltozása, az ízületek merevsége vagy duzzanata, az izomgörcsök, valamint az érintett végtag korlátozott mozgástartománya. A nők körében – főként 40 és 60 éves kor között – háromszor gyakrabban fordul elő, mint a férfiak között. Ritka szindrómáról van szó, amely százezer ember közül átlagosan huszonhatot érint.

Hát… éppenséggel lehet, hogy Madison Brengle valóban ebben szenved, sőt, valószínű is, mert megfelelő leletek hiányában nem is tudna perelni. De olyan bizonyos, miszerint csakis emiatt nem nyert meg pénzdíjas mérkőzéseket? Hiszen nincs az sehol megírva, hogy okvetlenül ő győzött volna. Maximum az esélyei romlottak. Olyan ez, mintha én kártérítésre perelném a Szerencsejáték Zrt.-t, arra hivatkozva, hogy ötven év alatt nem nyertem lottó ötöst, mivel krónikusan peches vagyok.

Körberöhögnének.

Magának a pernek sem adok sok esélyt. Ugyanis ha egy amerikai bíróság precedenst teremt az ügyben, és elfogadja, hogy lehet valaki allergiás a doppingvizsgálatra, akkor ez az eddig roppant ritka szindróma (százezerből huszonhatan kapják meg) le merem fogadni, hogy járványossá válik.

Amerikában kevésbé.

De Oroszországban nagyon el fog terjedni.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Gyógyszerdopping

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük