Emberkísérlet a választás előtt? – Covid-pozitív időseket is visszaenged a kórházakból az idősotthonokba a kormány!

Zombiország lettünk, hogy egy éven belül másodszor is szó nélkül hagyjuk, hogy tisztességben végig dolgozott életük őszén lévő, egyébként is nehéz mentális körülményekkel küzdő idős honfitársainkkal játsszon orosz rulettet a kormány csak azért, hogy 2022-ben további négy évre felhatalmazást kapjon, hogy folytassa ugyan ezt?

Tovább

Orbán, Kásler, Müller, figyeljetek picit! Egy covidos gyerek története…..

Az Orbán-Kásler-Müller trió és a többi beszélő kormány-fej azzal etet minket kerítésen belül, hogy a járványkezelés területén (is) csúcsot dönt a kormány, mindent megtesznek értünk, mi csak oltassuk be magunkat, a többi az ő dolguk és mivel dübörög a gazdaság -nem úgy, mint a “szegény rohadó nyugaton”- minden rendben lesz. Megdöbbentő, hogy hiába tapasztalják az emberek a fentiek ellenkezőjét, csendben tűrjük, hogy mindez megtörténjen velünk.

Tovább

Napló Hungarikum 11. A járványminiszter észjárása – Ódon hírek – felfrissítve – Soros György sorstalansága

Borongós reggelre ébredtünk e napon, gondoltam, éppen jó lehet naplóírásra, ámbár e korai órán természetesen nem vonhattam be közös közéleti elmélkedésbe a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártjának tagságát, következésképp az alábbiak csak a magam parttalan tűnődéseiről szólnak, éppen nincs mellettem senki, aki szükség esetén gátat szabna az üressé váló szófolyamnak. Hitvesem, a párt egyetlen törzstagja éppen inkább egyik unokánk egészségi állapotáért aggódott, de szerencsére a teszt negatív lett. (Húszezerért.) Apropó! Teszt.

Tovább

Vásárhelyi Mária: a Kádár-rendszert legalább nem mi választottuk, az Orbán-kór viszont a nép akaratából van hatalmon!

A Kádár-korszak idején sokszor gondoltam arra, hogy az emberi elme miféle eltévelyedéseként fogja értékelni az utókor, azt a teljesen irracionálisan működő rendszert, ám azt hiszem ha arra eltévelyedésként, akkor a maira viszont komplett elmebajként fognak emlékezni utódainak….

Tovább

Puha vagy EMMI! Szerintem a főváros azért indított ingyenes ellenanyag-vizsgálatot, hogy tesztnek álcázva a budapestiek vérét vegye!

A harmadik adag vakcina ugyan talán meglesz, a kormányülésnek legalábbis a napirendjére tűzték, de a bölcs EMMI még a régi hangnemben adott ki nyilatkozatot. Annyira szép, hogy muszáj idemásolnom: “A Fővárosi Önkormányzat Soros György támogatásával indított Covid-tesztakciója a baloldal oltásellenes kampányának, és Gyurcsány embereinek a kifizetése, hetek óta tudjuk, hogy Karácsony Gergely Gyurcsányhoz közelálló baloldali vállalkozásokat fizet így ki.”

Tovább

Fertőzötteken is tesztelik az orrspray-t, ami a koronavírus ellen is hatásosnak tűnik!

Pécsi és bécsi szakértők szerint is egyre több jel utal arra, hogy egy hazai forgalomban is kapható, allergia ellen használt orrspray hatásos lehet a koronavírussal szemben. A szerről már hónapok óta azt lehet hallani, hogy amolyan mellékhatásaként felveszi a versenyt a vírussal. Éppen ezért a gyógyszertárakban szinte mindig készlethiány van. 

Tovább

2021 Magyarország: Vajon mennyire megbízhatóak a járvány javuló számairól szóló kormányzati tájékoztatók?

Azt érezzük, -hallgatva a koronavírus-infókat- hogy Magyarországon a fertőzési adatok javulnak, egyre kevesebb a megbetegedés és a halálesetek száma is. Aztán egyszer csak szembejön egy hír, ami aláássa az egész brancs szavahihetőségét. Ugyanis, ha nem tesztelnek, nem kutatják a kontaktokat, akkor persze, hogy jók a számok. Csak a megbízhatóság, ugye…..

Tovább

“..A legtöbb tanár fél, ha kiderül, hogy fertőzött, táppénzre kell mennie” – Egy oktatási intézményben a pedagógusok 5 százalékának pozitív lett a tesztje, miközben tünetmentesek voltak

Összesen 190 ezer ember bevonásával pénteken kezdődött az országos és önkéntes koronavírus-tesztelés a szociális intézmények, óvodák, iskolák, kórházak dolgozóinak körében.

Tovább