Connect with us

Egészségünkre!

Világszínvonalú magyar fejlesztés az Alzheimer-kór diagnosztizálására

alzheimer-kór
Megosztás

Alzheimer-kór: Több százmillió forintos magyar fejlesztés is része annak a kombinált vizsgálatnak, amellyel a klinikai tünetek megjelenése előtt már 10-15 évvel kimutatható a kór.

Egy egyszerű vérvétel és néhány kognitív teszt

Sátori Mária, a Pozitron neurológus főorvosa a közleményben ismertette, hogy a vizsgálatban a plakkokat okozó, kóros fehérjéket egy egyszerű vérvétellel mutatják ki, míg eddig erre eddig csak költséges vagy fájdalmas vizsgálatok (CT, MR, agyvízvizsgálat) voltak.
A kombinált vizsgálat másik elemét, a kognitív teszteket a neurológus szakértői vezetésével tavaly év végén zárult „PreDEM (Prevention Dementia Measuring System) – Prevenciós szűrő vizsgálati rendszer kifejlesztése a demencia korai fázisú vizsgálatához” tárgyú projektben dolgozták ki, amelyhez a fejlesztők csaknem 237 millió forintot nyertek el a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból, a projekt összköltsége 362,66 millió forint volt. A PreDEM-tesztek ingyenesen elérhetők bárki számára a kognitivtesztek.hu oldalon – jegyezte meg.

Megállapítható, hogy milyen tendencia látható a betegség lefolyásában

A szűrővizsgálat részét jelentő 1 éves kognitív tesztek és a speciális labortechnológiai eljárás együttes alkalmazásával megállapítható, hogy milyen tendencia látható a betegség lefolyásában, milyen kezelés, feladatgyakorlás szükséges annak lassításához – ismertette a neurológus. Hangsúlyozta, a betegség korai felismerése növeli a kezelések hatékonyságát, javítja az életminőséget, és nemzetgazdasági szinten is megtakarítást jelent az egészségügyi ellátó rendszer terheinek csökkentésével.
A jelenleg elérhető vér- és genetikai vizsgálatok csak a hajlamot mutatják ki, míg a Pozitron új vizsgálatával az Alzheimer-kór jelenléte állapítható meg 10-15 évvel a klinikai tünetek megjelenése előtt – mondta Sátori Mária.

Már az idén indul a klinikai alkalmazás

Magyarországon, a nemzetközi adatokhoz hasonlóan a 60 év felettiek mintegy 20 százaléka, a 70 év felettiek 30 százaléka, a 80 évnél idősebbeknek pedig csaknem 50 százaléka érintett valamilyen demenciában, a demensek 60 százaléka alzheimeres – ismertette.
Kókay András, a Pozitron Medical Diagnosztika Központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a módszer klinikai használata már az idén széles körben elérhetővé válhat, a következő években több ezres vizsgálati számmal terveznek.
Európában jelenleg mintegy 10 millióan küzdenek demenciával vagy neurodegeneratív betegséggel, míg húsz évvel ezelőtt kevesebb, mint 6 millióan voltak érintettek, 2030-ra pedig a számuk várhatóan eléri a 20 milliót. Globálisan a betegek száma közelíti az 50 milliót, 2050-re ez a szám csaknem háromszorosára nő az előrejelzések szerint. 2018-ban a demencia kezelésének globális becsült összköltsége 1 milliárd dollár körül alakult, ami 2030-ra várhatóan 2 milliárd dollárra nő, így a korai diagnózis globális szinten is jelentős megtakarítást eredményezhet – hangsúlyozta.

Amit az Alzheimer-kórról tudni kell

Az Alzheimer-kór alaptünetei:

  • memóriazavarok,
  • a beszéd és nyelvi kifejezés zavara (lásd bővebben: Beszédzavarok),
  • a mozgásügyesség, motoros funkciók zavara,
  • a cselekvés megtervezésének és kivitelezésének zavara,
  • inkontinencia (vizelet-inkontinencia vagy széklettartási zavar).

Az Alzheimer-kór pszichés tünetei 

  • a kedélyállapot rendellenességei (affektív zavarok), mint például a depresszió és a szorongás;
  • szociális és érzelmi visszahúzódás, közömbösség (apátia), ami a kezdeményezőkészség kóros csökkenését jelenti, és a betegek többségében kialakul;
  • a valósággal való adekvát kapcsolat megszakadása (téveszmék, pszichózis), érzékcsalódások és hamis érzékelések (hallucinációk);
  • az agitáció és fokozott aktivitás, nyugtalanság (motoros hiperaktivitás) egyéb formái, mint például az elkóborlás, a nem rendeltetésszerű tárgyhasználat stb –egészségvonal.

(Képünk illusztráció)

Ezeket olvasta már?

Alzheimer,

Szerző