Sport
Doppingügyek és száncsengő
Kérem, nagyon nem illik pont karácsonykor rossz hírekkel zavarni, bár mondjuk az erősen viszonylagos, melyik hír rossz és melyik jó, most olyan doppingügyek fognak terítékre kerülni, amik számunkra semlegesek, csak azoknak nem jók, akik szerepelnek bennük – és ráadásul nem is kétséges ezekben a doppingolás, mint Froome esetében.
Hát akkor lássuk
Az első tulajdonképpen még jó hír is, hiszen a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a felére csökkentette a Bolgár Súlyemelő Szövetségre kirótt pénzbüntetést, amelynek így 250 ezer dollárt (65,8 millió forintot) kell befizetnie a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) kasszájába. Mármint nem az benne a jó, hogy be kell fizessék a bírságot, az a jó, hogy felezték az összeget. Na, de miért bírságolták meg Bulgáriát?
Az IWF eredendően félmillió dollárra büntette balkáni tagszövetségét, miután a bolgár súlyemelők közül 11 versenyző – nyolc férfi és három nő – rajtavesztett az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol használatán egy 2015-ös doppingvizsgálaton. A bolgár szövetség jogi útra terelte az ügyet, s többszöri fellebbezés után született meg a CAS mostani „felező” határozata, amely ellen fellebbezésnek már nincs helye.
Hát, akkor tessék pengetni a summát, nincs mese. Rosszabbul alakult az idei karácsony tizenegy orosz sportolónak: őket bizonyított doppingvétség miatt örökre eltiltották minden olimpiai szerepléstől. Egészen pontosan a gyorskorcsolyázó Ivan Szkobrev és Artyom Kuznyecov, a szánkós Tatyjana Ivanova és Albert Gyemcsenko, a sífutó Nyikita Krjukov, Alekszandr Besszmertnyih és Natalija Matvejeva, a bobos Ljudmilla Udobkina és Makszim Beluhin, valamint a jégkorongozó Tatyjana Burina és Anna Scsukina szerepel a pénteken közzétett névsorban. A NOB fegyelmi testülete összesen 46 orosz versenyzővel szemben indított vizsgálatot, és csak három esetben hozott felmentő ítéletet. Mostani döntésével megfosztotta a szocsi játékokon elért eredményüktől az elmarasztalt sportolókat. Közülük a két szánkós, valamint Krjukov és Besszmertnyih ezüstérmes volt.
Hát, nekik nem alakult túl jól az idei ünnep, bár mondjuk orosz földön ez csak „kiskarácsony”, a nagyot újévkor tartják – kívánom viszont az összes kedves olvasómnak, hogy nekünk jól sikerüljön, és a következő napokat mindenki töltse békésen, ha lehet boldogan, családja, barátai körében, áldott nyugalomban.
És ünnepek után sikerüljön lemozogni a felszedett kilókat.
Szele Tamás
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő