Dr. Biszak János hadbíró ezredes emlékére

Már említettem többször, hogy én az egyetem után vonultam be katonának Kalocsára. BMP, egyszerűbben mondva harckocsi parancsnok lettem volna. De ezt az eszközt a szovjetek kicsi kirgízekre tervezték, nem pedig száz kiló feletti magyar kézilabdásokra. Úgyhogy nekem ehhez nem nagyon fűlött a fogam. Ezért Édesapám, Dr. Martin István ügyvéd a bevonulásom után felhívta a Kaposvári Katonai Bíróság akkori elnökét, Dr. Habony János ezredest és kérte, ha lehet, vegyen át a szolgálati időre bírósági fogalmazónak. Akkor a katonaidő se veszik el a fogalmazói gyakorlatból, hamarabb lehetek bíró.

Habony ezredest még egyetemista korából ismerte apám,

a varázslatos, pécsi Alkotmány utcában együtt laktak közös bérletben és sok jó bort megittak együtt a tanulás mellett… Habony “Főnök”, ahogy mi neveztük a katonai bíróságon, örömmel fogadta a kezdeményezést. De akárkit nem lehetett oda felvenni, kérdezte, milyen volt az egyetemi teljesítményem. Apám mondta, hogy végig Népköztársasági ösztöndíjas voltam, summa cum laude végeztem és a Komlói Városi bíróságról vonultam be már fogalmazóként, tehát a megfelelő előmenetel megvan.

Így esett, hogy az áldott emlékű, szintén kiváló bíró, Dr. Tamásfy Józseffel, a Baranya Megyei Bíróság elnökével, az Ideiglenes Országos Bírói tanács elnökével is megbeszélten átvettek engem Kaposvárra. Mondhatom, hogy fantasztikus szolgálati időszak következett. Ez egészen más világ, mint a civil bíróság. Ráadásul akkor folyt 1991-től a pusztító, jugoszláv háború, amiben az aljas gyilkos Milosevics a nacionalizmus feltüzelésével sok ezer ártatlant öletett meg. A Kaposvári Katonai Bíróság illetékességi területéhez tartozó Taszáron állomásozott az amerikai csapatok nagy része, éjjel nappal szálltak fel az F16-os vadászgépek. Mentek legyőzni a kegyetlen, nacionalista, meghülyített gyilkosokat.

Akkoriban még nem voltunk tagjai a NATO-nak,

mégis járt nálunk, a “Vasfüggöny” mögött, a katonai bíróságon Donald W. Hansen dandártábornok, az USA Legfelsőbb Haditörvényszékének elnökhelyettese. A küldöttség tagja volt még pl. az Európában állomásozó amerikai csapatok főbírája is. Iszonyatos hatalmú emberek, akik az USA elnökét is leválthatják, ha alkotmánysértést észlelnek nála.

Mi magyarok, még a nagyatádi büntető századot, a híres „Futkosót” is megmutattuk az amerikai hadbíró küldöttségnek, amihez még hasonló szintű sem járt azóta sem a volt „Vasfüggöny” mögötti országokban. Ez nagyban segítette későbbi, 1999-es NATO csatlakozásunkat is. A kapcsolat utóbbi elhidegülésének oka persze megint csak Orbáni politika és jogalkotás volt. De erről egyelőre még mindig nem tudok indulat nélkül írni, tisztán szakmai szempontból. Lehet majd egyszer, talán később…

Ekkor már nem Habony ezredes volt a Kaposvári Katonai Bíróság elnöke, hanem Dr. Biszak János hadbíró őrnagy, későbbi ezredes. A “Főnök” már nyugdíjba ment addigra. Őszintén mondhatom, hogy minden beosztottja csak szeretettel és hálával búcsúzott tőle. Nekem is sokat segített abban, hogy később Budán, a Fő utcában levő Fővárosi Katonai Bíróságon letettem sikerrel a hadbírói vizsgát Hildebrand ezredesék előtt. Csak másfél órán keresztül nyúztak. Nem azért, mert sötét voltam. Talán nem szerették a kaposváriakat. Lehet, szakmai féltékenységből…

Biszak Jancsi nem volt könnyű ember

De én az ilyesmit fel se veszem. Azt mondják, én is vaddisznó vagyok. Igaz lehet…Mikor odakerültem, sokszor csak úgy szólított meg, hogy “Gyerek!” Ilyenkor Dr. Ifkovics Béla, drága barátom, akkor még hadbíró főhadnagy, későbbi ezredes, aki a híres “tábornokok perét” is tárgyalta, nagyon lecseszte- “Te Jancsi! Van a Zolinak becsületes neve. Ha még egyszer így szólsz hozzá, szétrúgom a segged!” Béláról itt olvashattok.  Aztán ahogy Jancsi megismert közelebbről, már elmúlt a “gyerekezés”. Látta, hogy helyén van az eszem, sok szakmai kérdést beszéltünk meg együtt, elfogadott egyenrangú társnak. Összetartó katonák, igaz Bajtársak lettünk! Ilyen volt az egész hadbírósági csapat is.

De volt a személyiségében valami, amitől kívülálló csak egy pokróc embernek látta, amíg meg nem ismerte jobban. Pedig János legbelül igazi, jó ember volt és kiváló bíró. Még Habony ezeredes mondogatta korábban-”Gyerekek a rutin se jelent semmit. Ti is tudjátok, három halálos ítéletet hirdettem ki és néztem végig a végrehajtását is a törvény szerint. Mégis tavaly három ítéletemet helyezte hatályon kívül a Legfelsőbb Bíróság. A Jancsinak meg egyet sem. Úgyhogy minden ügyet nagyon alaposan kell megvizsgálni!” Habony „Főnökkel” egyébként Ungár Tamás, a mostanra kinyírt Népszabadság újságírója készített nyugdíjba vonulása alkalmából egy életmű portrét a Kossuth rádióban, amelyben halálos ítéleteiről is beszélt. Azt mondta, újból kihírdetné azokat! A “Főnök” hadbíró volt. Igazi!!! Mellette fantasztikusan szerény, nagy tudású, barátságos ember. Engem is atyailag terelgetett a szakmában.

Édesanyám tanított meg gyerekkoromban arra, figyelni kell a másik embert, hogy megértsük

Azt mondta, ha a kutyát állandóan zrikálják, bántják, akkor vad lesz és harapós.

“Mindenkinek megvan az oka a személyiségében, ha haraggal néz a világra. Ezt jegyezd meg örök életedre!”

Én Jánost is ezen keresztül néztem, aztán megtudtam később az igazi okot, amiért mérgesen nézett a világra. A kislányuk súlyos szívbetegséggel született. Az orvosok azt közölték, fél évet se fog megélni. Akkor a feleségével megszorították egymás kezét és azt mondták-”Nem hagyjuk!” 14 éves koráig óvták, vigyázták, nevelték féltve. Aztán a tiszta, mosolygós szemű kislány elrepült angyalnak.

János az én sulimban, a híres pécsi Leőweyben érettségizett jóval előttem. Osztálytársa volt a pécsi Flamman Pista barátom, aki elmesélte, hogy a kislány halála után érettségi találkozón beszélgettek jó néhány fröccs mellett. János azon rágódott egyfolytában, miért büntette őket a Sors vagy az Isten, hogy elvette tőlük a Csillagukat?! Miért büntette a Kislányt ezzel a betegséggel?! De nem kapott választ. Ma már tudom, ez volt az Élet Nagy Bántása, amit nem lehetett normálisan feldolgozni, csak harapva, pokróccá válva.

Azt hiszem, Jancsi akkor elvesztette életereje nagy részét a temetés után. Ezt követően már csak a szolgálat tartotta benne a lelket, a célt, az élet értelmét. A hadbíróság. Aztán eljött a nyugdíjazás ideje. Talán legbelül azt érezte, hogy már nem érdemes élni. Ifkovics Béla barátomtól tudtam meg később a Kaposvári Törvényszék folyosóján, ahol akkor már ügyvédként tárgyaltam, hogy Jancsi nyugdíjba vonulása előtt egy nappal a többiek a búcsúztatására készültek, amikor megállt a szíve.

Nyugodj békében Drága Bajtársam, Dr. Biszak János hadbíró ezredes Elvtárs!!!