Ez a nap
Drágábbak a tranzitzónák, mint az építendő börtönök
Az MSZP szerint a kormány nem tud megfelelően elszámolni a migrációs válság rendkívüli határvédelmi kiadásaival.
Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, azt követően fordultak közérdekű adatigényléssel az érintett minisztériumokhoz és állami szervekhez, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyár végén arra kérte az Európai Uniót, vállalja át az összesen 270 milliárd forintos magyar migrációs kiadások felét a szolidaritás jegyében.
Az ellenzéki politikus közlése szerint a kapott válaszokból az derül ki, hogy nincs rendjén, ha a kabinet számolatlanul költi az adófizetők pénzét a migrációs válságra hivatkozva.
A legkirívóbb példaként említette erre a tranzitzónák építését, amelyre – összegzésük alapján – mintegy 23 milliárd forintot költöttek. Ez a két ideiglenes konténertábor ugyanis így férőhelyenként hétszer többe került, mint az országban tervezett nyolc új börtön becsült költsége.
A menekültek ellátására mindössze 1,3 milliárd forintot fordítottak, aminél a kommunikációs kiadásokra is 100 millió forinttal több állt rendelkezésre, továbbá a rendőrség a válaszában a 60 milliárd forintos dologi és egyéb kiadásait nem részletezte. Ebben feltehetően a határvédelemhez nem köthető költések is szerepelnek.
Harangozó Tamás kérdésre kijelentette, nem tartja elfogadhatatlannak, hogy a kormány többlettámogatást kérjen az uniótól a rendkívüli migrációs kiadásokra, ennek azonban szerinte feltétele lenne, hogy a kabinet tartsa be az európai közösség szabályait, és bizonyítsa a kiadások megalapozottságát.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is