Tech - Tudomány
Dróntaxikat teszteltek Izraelben
Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül – jelentette kedden a Times of Israel című napilap online kiadása.
Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül – jelentette kedden a Times of Israel című napilap online kiadása.
Cél egy nemzeti drónhálózat létrehozása
A tesztrepüléseken olyan drónokkal kísérleteztek, amelyek utasok és viszonylag nehéz teher szállítására is alkalmasak, ember azonban egyelőre nem tartózkodhatott rajtuk.
A tesztrepülések egy nagyszabású projekt részei, amelynek célja egy nemzeti drónhálózat létrehozása, és a légtér alkalmassá tétele arra, hogy ezek a járművek is használhassák a földfelszíni utas- és áruforgalom tehermentesítésére.
Miri Regev, a szállítási tárca minisztere szerint méretét és összetettségét tekintve ez az első ilyen kezdeményezés a világon. A teljes kivitelezésnek része a jogi és az infrastrukturális környezet megalkotása – tette hozzá.
A kipróbált gépek között van például az izraeli gyártású AIR ONE, amely kétüléses, és legfeljebb 160 kilométeres távolságra képes maximum 220 kilogrammos terhet szállítani. A könnyebb parkolás érdekében szárnyai összecsukhatók.
A próbarepülések másik résztvevője egy kínai gyártású modell, az EH206-S volt. Ez ugyancsak két személy szállítására alkalmas, és 220 kilogramm teherbírású, viszont csak 30 kilométeres táv megtételére képes.
A következő két évben a drónokat alkalmazó izraeli vállalatok havi rendszereséggel, egy héten át az ország egész területét érintően végeznek majd tesztrepüléseket.
Az izraeli légtér a világ egyik legjobban ellenőrzött légtere, és méretéhez képest az egyik legforgalmasabb is. Az ország közútjain a közlekedést rendszeresen súlyos dugók nehezítik.
Péntektől drónokkal szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházak között
Drónkereszt, vagy amit akartok – Ég a pénz (szó szerint), ünnep a koronavírus-járvány árnyékában
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban