Connect with us

Kerítésen innen

Durva kánikula érkezik – mutatjuk, mikor!

horoszkóp
Megosztás

Egész júniusra nagyon kellemes, nyárias időt ígérnek az előrejelzések. A csapadékos időszak a hónap közepén naposabbra vált.

Aztán július elején lehet 30 fokos napi maximumhőmérséklet

Július első hétvégéjén tör be a kánikula, akkor 31 fok lesz a napi maximumhőmérséklet átlaga, vagyis még ennél is melegebb lehet az ország egyes területein.

illusztráció: idokep.hu

Addig is nézzük a jelent!

Kedd délután változóan felhős-napos időben már sokfelé kell számítani záporok, valamint zivatarok kialakulására, bárhol az országban. Kis körzeteket érintően felhőszakadással, jégesővel, szélviharral is kísért heves zivatar is előfordulhat! Ilyenre elsősorban a keleti, délkeleti országrészben van esély. A szél inkább csak zivatar környezetében erősödhet meg átmenetileg. Fülledt, meleg idő lesz.

Az esti, éjszakai órákban is jellemzőek lesznek elszórtan a zivatarok. Hajnalra, az északkeleti térségben várhatóan csökken a csapadékhajlam, lenyugszik a légkör, míg előreláthatólag a Duna-Tisza közén, a Duna vonalában, illetve a Nyugat-Dunántúlon további záporok, zivatarok alakulnak ki. A Dunántúl térségében tartósabb eső is lehet.

Szerdán is marad a fülledt, labilis időjárás, a napos és felhős időszakok váltakozása sokfelé, de alkalmanként kis körzeteket érintő záporokkal, zivatargócokkal. A délutáni, esti időszakban kedvezőek lesznek a feltétlek felhőszakadással, átmeneti jégesővel kísért heves zivatarok kialakulásához is! Ilyenekre különösen a keleti és déli országrészben van esély. A légmozgás alap esetben gyenge lesz, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet.

Az éjszaka első felében fokozatosan ritkulnak a csapadékgócok, de még előfordul zápor, zivatar. Hajnalban várhatóan lecsendesednek, megszűnnek a zivatarok, de délkeleten még ekkor is kialakulhat egy-egy góc. Többnyire felhős, északon és nyugaton szakadozottan felhős esz az ég.

A legvalószínűbb folytatás

Csütörtökön erősen felhős idő mellett, elsősorban keleten kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Délnyugaton tartósabb napsütés is lehet.

Pénteken és a hétvégén napsütéses, szárazabb, meleg nyári időben bízhatunk, ekkor csak elvétve fordulhat elő egy-egy futó záporeső, illetve zivatar. Az ország jelentős részén nem várható csapadék, és erősödik a nappali felmelegedés, csökken a fülledtség.

Hétfőn, kedden előreláthatólag ismét fokozódik a zivatarhajlam, kevesebb helyen várható tartós napsütés, több lesz a felhő, és csapadékosabb, fülledtebb idő a legvalószínűbb. Árnyalatnyit csökken a hőmérséklet.

Biometeorológia

Kedden és szerdán jelentős fronthatás nem várható térségünkben. De nedves, labilis levegő tölti ki hazánk légterét, így a napos időszakok mellett gyakori lesz a felhősödés, és főként délután már sokfelé alakulhatnak ki záporok, illetve zivatarok. A légmozgás gyenge marad. A frontra érzékenyeknél a fülledt idő okozhat nehézségeket, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekkel küszködőknél. Nehézlégzés jelentkezhet. Fejfájás is előfordulhat. A hőmérséklet nagyjából az ilyenkor megszokottan alakul. Esernyőt vigyünk magunkkal.

tüntetés

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük