Bulvár
Durva rasszista támadás egy pesti villamoson, „csicska vagy!!!!”
Célba ért az Orbán kormány sok éves idegenellenes propagandája. Sikeresen eresztett a gyűlölködés gyökeret a mindennapokban is, ezt bizonyítja ami a 17-es villamoson történt.
„Kurva arabok”
„Egy Budapesten dolgozó külföldi, fekete állampolgárokból álló társaságot támadtak meg szombat éjjel a 17-es villamoson a fővárosban. Agwaza Moses, a megtámadott társaság egyik tagja elmondta a Mércének, hogy éppen az Etele út irányába indultak a 47-essel, mikor látták, hogy egy feltehetően részeg ember ütni kezdi a megállónál a villamos ablakát az ülőhelyüknél” – Írja a Mérce
Ekkor a társaság felkerekedett, mert nem akartak balhét és leszálltak, majd egy 17-es villamosra szálltak fel, de a férfi két részeg társával oda is követte őket.
„Miután a villamos elindult, a férfi agresszívan üvölteni kezdett feléjük, ezért ők a villamos vége felé húzódtak. Ekkor azonban a férfi üres alkoholos üvegeket kezdett el hajigálni feléjük, majd – ahogyan a videón is látható – közvetlen közelről is megpróbálta megütni egyiküket.”
Az is elhangzott, hogy „csicska vagy”
Ezután a férfi tovább folytatta a szidalmazásukat (egy ponton „kurva araboknak” titulálva őket), majd egy újabb, teli alkoholos üveg elhajítása után az érintettek kihívták a rendőrséget. A villamosvezető ekkora megállította a járművet, és ő is telefonált.
Moses elmondása alapján a rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, és hamar el is fogták az azóta a helyszínt elhagyó garázdákat, akiket előállítottak.
Moses szerint – akinek elmondása alapján ez volt az első ilyen élménye Magyarországon” – áll az oldalon.
A komolyabb fizikai sérülés ezúttal elmaradt, de ez sokkal inkább a vak szerencsének, mint a megfontoltságnak tudható be.
Itt lenne az ideje, hogy mindazok akik elszabadították a társadalom legsötétebb ösztöneit, igyekeznének végre megkísérelni a lehetetlent és vissza zárni a szellemet a palackba.
Az eredeti cikk itt olvasható
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti