Banánköztársaság
‘Egy brancs maguk, ne is tagadja!’
Egy pillanatig sem tagadom, hogy Magyar Péterrel nem vagyok tárgyilagos, vagy legalábbis nem vagyok semleges. Ha egy papírlapon össze kellene írnom, mit szeretek, becsülök benne, az a lap bizony üres maradna. Viszont ha föl kellene sorolnom, mi az, ami számomra ellenszenves, azt is röviden összefoglalnám: minden…
Legújabban például az,
hogy tegezi a maffiatagokat: Rogánt, Menczert ésatöbbit. Olykor bizony magát a Doktor Miniszterelnök Urat is, ami legalábbis felségsértés. (No: mégiscsak van valami Magyarban, ami rokonszenves..?) Orbán viszont, amennyire tudom, a nyilvánosság előtt nem tegezi vissza – igaz, ki se nagyon ejti a nevét. Két fideszes zseni, nyilván a Doktor Úr megbízásából – “törvényjavaslatot” vagy mit nyújtott be a “parlamentnek” vagy minek. Szokásuk az ilyesmi, olykor egészen váratlanul is. Rendszerint egyébként éjjel szokták beküldeni, és gyakori, hogy két-három nap múlva már meg is szavazzák.
Hiába, ennyire fölgyorsult nálunk a “jogalkotás”…
A “javaslat” szerint az EP-képviselőknek ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kellene tenniük, mint a “magyar parlament” képviselőinek. Erre aztán gyorsan reagált Magyar Péter.
Mint mondtam,
nagyon ellenszenves számomra, hogy tegezi a fideszeseket. Van, legalábbis volt olyan hagyomány nálunk, illetve nálunk is, hogy a politikai nyilvánosság előtt magázódnak azok is, akik egyébként tegező viszonyban vannak. Hát még akkor, ha nagyon eltávolodtak egymástól. De Magyar Péter következetesen tegezi a fideszeseket, Ezzel, gondolom, az a célja, hogy érzékeltesse az irántuk érzett mély megvetését.
De valójában szerintem egészen mást érzékeltet. Különösen akkor, ha a hosszú, nagyjából 15 éves közös múltjuk bizalmas részleteit adja közre.
Mi köze van a magyar politikai nyilvánosságnak ahhoz, hogy egykor együtt boroztak, és mikről beszélgettek? Szerintem bizonyos idő elteltével az sem közérdekű, hogy a Doktor Miniszterelnök Úr állítólag ittasan vezetett…
Magyar Péter ezt rendszeresen csinálja
Ezzel azonban nem csupán “vitapartnereit” löki le a mocsárba:
bizony, az a benyomás keletkezik, hogy ott együtt dagonyáznak.
Nemrég hétszer verte vissza Orbánt – “kínos dolgokat” kérdezve tőle. De azokat a “kínos kérdéseket” úgy fogalmazta meg, hogy azok a putyinista-fideszes propagandára való ráerősítésnek tűntek. És ha ehhez hozzávesszük, hogy terjedelmes programszerűségében az örök életet és az ingyen sört kivéve – nyilván a kétfarkúaktól nem akart semmit sem átvenni… – fideszes mintára mindent megígért, egészen figyelmen kívül hagyva, hogy a magyar gazdaság nagyon is valószínűsíthetően az összeomlás küszöbén áll, hogy az esetleges kormányváltás után talán sosem látott, eddig többé-kevésbé sikeresen takargatott válsággal kell szembenéznünk – hát összeáll a kép. Közismert filmrészlet jut eszünkbe:
“egy brancs maguk, ne is tagadja!”…
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…