Kerítésen innen
Egy hét múlva startol a Budapesti ügyeleti rendszer teljes káoszosítása – Kunetz doktor olvasata
Október 1-től Budapesten is bevezetik a vidéken már működő új ügyeleti rendszert, amelynek lényege, hogy hétköznap délután 4 után másnap reggel 8-ig néhány kijelölt ügyeleti helyen lehet orvoshoz fordulni. A fővárosban jellemzően az orvosok váltott műszakban fogadták a betegeket, így gond nélkül oda lehetett menni munka után is. Ennek most vége lehet….
Erről van szó….
Az Országos Mentőszolgálat által készített tájékoztató plakát azt magyarázza, hogy receptért, három napon túl nem javuló légúti, emésztési panaszok esetén rendelési időben kell felkeresni a háziorvost, ügyeleti időben a riasztó tünetekkel, krónikus betegségek akut panaszaival lehet jelentkezni.
A 1830-as számot hívva a mentőszolgálat szakembere felméri a beteg állapotát, telefonos tanácsadást nyújt, ellátóhelyre irányítja, kiküldi az ügyeletes orvost vagy szükség esetén a mentőt. Életveszély esetén továbbra is a 112-t kell hívni. Az ügyeleti helyszínek száma is korlátozott lesz (a 15 helyszínen 28 felnőtt- és három gyerekellátóhely lesz). Erről is közzétették már a pontos listát. A táblázatban sárgával jelölt helyek a gyerekorvosi ügyeletet jelzik.
„…hogy a körömgomba ne maradhasson ellátatlan még ügyeleti időben sem…”
Dr. Kunetz Zsombor szakorvos, egészségügyi elemző közösségi oldalán írta le, hogy szerinte…:
„Egy hét múlva startol a Budapesti ügyeleti rendszer teljes káoszosítása.
Ezzel kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat körlevélben tájékoztatja időről időre a háziorvosokat. Az egyik ilyen körlevélből az derül ki, hogy tulajdonképpen maga az Országos Mentőszolgálat is elismeri, hogy erre az egész háziorvosi ügyeleti ellátásra semmi szükség nincsen, hiszen:
„A felmentésre nem jogi jogosult orvos kollégák számára az a lehetőség biztosított, hogy helyettest nevezzenek maguk helyett, aki a 2×6 óra ügyeleti munkát átvállalja. Ez a helyettes nem feltétlenül kell háziorvos legyen, bármilyen orvosdoktori diplomával rendelkező kolléga átvállalhatja a helyettesítést.”
Semmiféle szakvizsga nem szükséges ehhez a tevékenységhez
Az egész arról szól, hogy a körömgomba ne maradhasson ellátatlan még ügyeleti időben sem, a Mentőszolgálatnak továbbra se kellejen olyan szakmai protokoll mentén működnie, ahol a sürgősségi ellátás az valóban sürgősségi ellátást jelent.
A háziorvosoknak gyakorlatilag az ágyútöltelék szerepét szánják, akik szerencsésebb esetben csak a „körömgombával” és halottvizsgálattal fognak foglalkozni. Ami viszont örvendetese fejlemény, hogy ezek szerint lesz két 24 órás kocsi.
Amire pedig valóban szükség lenne az az,
- hogy országszerte elérhető legyen egy-egy háziorvosi praxis rendelési ideje munkaidő után is, legalább egyszer egy héten.
- hogy a háziorvosok munkaideje úgy módosuljon, hogy a jelenlegi négy órás rendelkezésre állási idő egy-két órával csökkenjen a rendelési idő javára, és ehhez először biztosítva legyen az infrastruktúra.
- hogy a háziorvos valóban orvosi munkát végezhessen, ehhez legyen adott a pénz, paripa fegyver, és leginkább a megfelelő kompetencia.
- hogy a praxisközösségek valóban praxisközösségek legyenek, ahol meghatározásra kerül egy minimum standard, hogy milyen egyéb szakmákat tartalmazzon (dietetikus, gyógytornász stb…) és ehhez legyen finanszírozás.
- hogy legyen egy működőképes a feladatai ellátni tudó Mentőszolgálat.
Ezekkel kellene foglalkozni az ócska sufnituning és buherálás helyett.”
Vagyis….
Hétköznap délután 4 után, illetve hétvégén és ünnepnapokkor ide lehet menni, bár két telephelyen szükség esetén „törzsidőn kívül is” lesz ellátás. Azt, hogy melyik ez a kettő, nem derült ki.
Szintén a fővárosi adottságokhoz igazodva lesz
14 mobil egység is, amely a beteg otthonában nyújt ellátást.
A gyerekügyeletnek is lesz egy külön mobil egysége
Takács Péter egészségügyi államtitkár szeptember 13-án arról beszélt, a jelenleginél betegellátási szempontból jobb, rugalmasabb lesz az új ügyeleti rendszer. Miután Budapest a vidékhez képest ellátásszervezési szempontból „sajátos” helyzetben van, ezért a rendszert „ráhagyással” vezetik be. (Azt, hogy ez a ráhagyás mit jelent, az MTI hírből nem derült ki, mindenesetre Budapesten állnak át utolsóként.)
nincs olyan kormányzati szándék, hogy a háziorvosoknak az eddig rendelési idejüket meg kellene változtatniuk. Budapesten jellemzően 8 és 12, illetve 16 és 20 óra között rendelnek az orvosok, ehhez nem kell hozzányúlni.
Ez különösen nyugtalanító, ha figyelembe vesszük Takács közelmúltban tett kijelentéseit, például.
vagy
261, azaz kettőszázhatvanegy…
A tájékoztatón kiderült, hogy
10 nappal ezelőttig 261 háziorvos jelentkezett az OMSZ ügyeleti rendszerébe,
de számítanak a kórházi orvosokra is. Folyamatosan toboroznak, és az OMSZ főigazgatója, Csató Gábor szerint
minden személyi és tárgyi feltétel adott lesz ahhoz, hogy elinduljon a rendszer. A fővárosban nem a lakcímkártya alapján fognak dönteni a betegek ellátásáról, és lesz egy szakorvosi konzultációs lehetőség is az ügyeletet adó orvosoknak.
Ki fog így este rendelni?
Ugyan a kormány nem akarja elvenni az esti rendelés lehetőségét, de az orvosokat eléggé megterhelheti az új rendszer. A MOK titkára, Keczéry Attila zuglói háziorvos a Népszavának arról beszélt,
miután az új rendszerben minden háziorvos a saját területéért lesz felelős, így hiába rendelne valaki este, aznap reggel 8 és 16 óra közt is övé ott az ellátási kötelezettség.
Vagyis így azokon a napokon 12 órán át lesz felelős a területén élők ellátásáért. Keczéry szerint
elfogadhatatlan, hogy 10 munkanapból ötször 12 órát, egyszer pedig, mikor ügyelnek, 14 órát dolgozzanak a háziorvosok.
Az új rendszer zavartalan működtetéséhez minimum 675 felnőtt- és 135 gyerekorvosra lenne szükség
Ha viszont valóban minden ügyeleti ponton két orvos fogadja majd a betegeket – ahogy azt Takács Péter korábban ígérte -, akkor
havonta 1350 betöltendő orvosi helyre kell embert találni. Így viszont nem egy, hanem minimum két ügyeletet kell ellátniuk az orvosoknak. (forrás)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára