Connect with us

Sport

Egygólos kijevi vereséggel búcsúzott a Ferencváros

egygólos
Megosztás

A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett kedden a Dinamo Kijev vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így sereghajtó maradt a négyesében, és búcsúzott a folytatástól.

Egyik csapat sem esett neki a másiknak, de a Dinamo Kijev játékából az is azonnal kiderült, hogy számára megfelelő eredmény a gól nélküli döntetlen a csoport harmadik helyének megtartásához, ugyanis rendszeresen visszahúzódott a saját térfelére, azaz a biztonságot tekintette elsődlegesnek.

Az ukránok átengedték a területet, így a magyar bajnok irányította a játékot, az első lövésére Lovrencsics jóvoltából mindössze négy percet kellett várni. Komoly helyzetet viszont nem tudtak kidolgozni a zöld-fehérek, akik többnyire a Dinamo felállt és szervezett védelmét körbe passzolták, de nem találtak rést rajta.

<<FRISS HÍREINK!>>

A szünetig nem is változott a játék képe

Az első félidő legizgalmasabb jelenete egy büntetőgyanús szituáció volt, amikor Szidorcsuk kezezése után a svéd bíró ugyan kivárt az első játékmegszakításnál, de végül úgy engedte a bedobást, hogy nem nézte vissza a szituációt a videobíró segítségével. Ezen kívül egyszer Nguen lőhetett tisztán ígéretes helyzetből, de csúnyán célt tévesztett, míg Zubkov veszélyes kiugrására Buscsan reagált jó ütemben megakadályozva az igazán nagy helyzet kialakulását.
Dibusznak jószerivel csak annyi dolga volt az első 45 percben, hogy melegen tartsa izmait a dermesztő hidegben, mert egyetlen veszélyes beadás hatástalanításán kívül nem volt feladata.

Az első ziccerre az 55. percig kellett várni, akkor Nguen nagy helyzetben éppen középre lőtt, így Buscsannak nem okozott gondot a védés. Nem sokkal később Dibusznak is először kellett hárítania, de Cigankov lövése is ugyanúgy középre tartott.
Az ukrán együttes egy pontrúgást követően teljesen váratlanul vezetést szerzett. Hátrányban a vendégek próbálták felpörgetni a tempót, közel jártak az egyenlítéshez is, de Uzuni jó próbálkozását Buscsan szögletre mentette. Ezt követően viszont ismét meddőnek bizonyult az FTC mezőnyfölénye.

Rebrov szerint a vereség ellenére ez volt az FTC egyik legjobb meccse

„A Juventus és a mostani Dinamo Kijev elleni idegenbeli meccsre vagyok a legbüszkébb, ezeken kimagaslóan jól játszott a csapat” – válaszolta az MTI kérdésére az ukrán szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón. „Az öltözőben azt mondtam a játékosoknak: büszkék lehetnek magukra, mert jó játékot mutattak. Nemcsak ezen a meccsen, hanem az egész sorozatban jól szerepeltek. Eddig senkinek se volt BL-tapasztalata, egyszerűen felnőttek a játékosok”.

Rebrov szerint a BL-sorozat legnagyobb tanulsága a futballistái számára, hogy nem szabad gyermeteg hibákat elkövetni. Hozzátette, csapata sokkal jobban játszott csapatként, mint a sorozat elején.

„Az időjárás annyiban befolyásolta az összecsapást, hogy ha jobb lett volna a pálya talaja, az nekünk kedvezett volna, mert ilyen fagyott talajon nehéz sok helyzetet teremteni, de a Ferencvárosnak még így is volt három-négy. A Dinamo nagyon jól védekezett, a kombinatív játék hiányzott, hogy ezt feltörjük, de ezt gátolta a fagyos talaj”

– mondta Rebrov, aki annyit megemlített, hogy visszanézte az első félidei büntetőgyanús szituációt, és szerinte együttese nem kapott meg egy 11-est.

Rebrov kifejezetten dicsérte a csapatát a tekintetben, hogy a Dinamo nem azért védekezett, mert az volt a célja, hanem a Ferencváros kényszerítette erre a szerepre. Úgy vélte, jól működött a letámadás, és nagy érdemnek tartja, hogy a hazaiak először csak az 57. percben veszélyeztettek.

Rebrov egykori klubjának, a Dinamónak sok szerencsét és jó sorsolást kívánt, a jelenlegi együttesével kapcsolatban azt mondta, újra BL-be szeretne jutni a Ferencvárossal.

Bajnokok Ligája, G csoport, 6. forduló:

Dinamo Kijev – Ferencváros 1-0 (0-0)
Kijev, Olimpiai Stadion, zárt kapus, v.: Andreas Ekberg (svéd)
Gól: Popov (60.)
Dinamo Kijev: Buscsan – Kedziora, Zabarnyij, Popov, Mikolenko – Saparenko, Szidorcsuk (Andrijevszkij, 92.), Garmas (Sepeljev, 70.) – Cigankov (Legynyev, 86.), Verbic (Rodrigues, 86.), De Pena (Szupriaga, 70.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 80.), Blazic, Dvali, Heister – Laidouni, Haratin (Isael, 73.), Somalia – Uzuni (Baturina, 73.), Nguen (Boli, 86.), Zubkov (Mak, 80.)

FC Barcelona-Juventus 0-3 (0-2)
Gól: Cristiano Ronaldo (13., 52. – mindkettőt tizenegyesből), Weston McKennie (20.)

A G csoport végeredménye: 1. Juventus 15 pont, 2. Barcelona 15, 3. Dinamo Kijev 4, 4. FTC 1

(MTI)

egygólos

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük