Kultúra
Egyszer volt: Garas Dezső
Ha létezik színészlegenda, akkor Garas Dezső az. A színész soha nem alkudott meg az életével, ezért aztán soha egyetlen színház sem lehetett hosszú ideig az otthona. Ő nem intézményekhez, mindig személyekhez ragaszkodott, ezek közül is talán a legfontosabb igazi játszótársa Törőcsik Mari volt – most már mind a ketten „odaát” játszanak.
Csapjunk a közepébe!
Ez nem egy nagy ívű pályakép az 1934 december 9-én született Garas Dezsőről, éppen ellenkezőleg, valamiféle vegyessaláta, ami talán segíthet megérteni a „garasizmust” azoknak is, akik esetleg nem ismerik igazán a művész életművét.
A Ripacsokban hosszú idő és „haragszomrád” után megbékéltek egymással a forgatókönyvet társzerzőként jegyző rendezővel, Sándor Pállal, akivel ekkor dolgoztak ismét együtt és az ő kettősükhöz csatlakozott egyenrangú partnerként Kern András és Udvaros Dorottya. Így történhetett, hogy a látszólag az árulásról szóló édes-bús ironikus film egy barátság újabb fellángolásának emlékműve lehetett.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kernnel ők egyébként is összeszokott párost alkottak. Emlékezzünk csak a Régi idők focija mosodására, a Csabagyöngye focicsapat tulajdonosára és a játékosnak tehetségtelen, de hatalmas szívű szertárosának Kövesinek az egész filmet átszövő kettőseire. Pályafutása során több mint 70 filmben és sorozatban szerepelt, a hatalmas sikerű Abigél televízió sorozatban Kőnig tanár urat formálta meg.
A művész 2011 december 30-án hunyt el végzetes vesebetegsége következtében, napokkal előbb még színpadon állt a „Jó estét nyár, jó estét szerelem” című musical szereplőjeként.
Szerző
Friss
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány