Sport
Elhunyt Littomeritzky Mária olimpiai bajnok úszó
Elhunyt Littomeritzky Mária úszó, aki az 1952-es olimpián a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett.
A család arról tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját, hogy a volt sportoló – aki tavaly került a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába – december 24-én este, 90 éves korában halt meg.
Littomeritzky Mária 1927. május 12-én született Szegeden, 1943 és 1958 között 23 magyar bajnoki címet nyert, a Szegedi UE, a Csepel, majd 1949 után a későbbi BVSC színeiben, gyors- és pillangóúszásban. Három olimpián szerepelt 1948 és 1956 között, 1952-ben tagja volt a 4×100 méteres gyorsváltónak, amely aranyérmet nyert Helsinkiben.
Az olimpián kívüli legrangosabb eredménye az 1954-es, torinói Európa-bajnokságon a 4×100 méteres gyorsváltóval szerzett aranyérem, illetve az 1947-es párizsi főiskolai világbajnokságon 100 méteres gyorsúszásban elért ezüstérem. A gyorsváltóval kétszer is világcsúcsot javított.
Gyógyszerészi diplomája megszerzése után a szakmájában is dolgozott, és a BVSC úszószakosztály vezetőedzőjeként is kitűnt.
A magyar úszósport halhatatlanjának búcsúztatására 2018. január 19-én 11.15 órakor kerül sor a Farkasréti temető Makovecz-termében.
(MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése