Egészségünkre!
Elhunyt Pintér Sándor gyermekgyógyász professzor, a magyarországi koraszülöttmentés egyik jelentős alakja
Szeged önkormányzata és Botka László polgármester mély megrendüléssel értesült Pintér Sándor haláláról.
Szeged önkormányzata mély megrendüléssel értesült Pintér Sándor haláláról.
Pintér Sándor Debrecenben született 1934-ben és ott szerezte meg az orvosi diplomáját is
1960-ban kapott állást a Szegedi Gyermekklinikán, ahol több mint fél évszázadot töltött a gyermekgyógyászat szolgálatában.
Kezdetben kutatással foglalkozott, így jutott ki 1973-ban egy fél éves ösztöndíjjal Oxfordba. 1991 és 1995 között tanszékvezető professzorként vezette az intézményt. Munkássága során megújult a Gyermekklinika teljes épülete és megalapította az ország első gyermek-intenzív osztályát is. Nyugdíjasként, ha tehette, naponta bejárt a klinikára.
A Magyar Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. A dél-magyarországi régióban működő alapítvány eddigi tevékenysége alatt több mint húszezer gyermek életét mentette meg. A professzor az egyetlen rangidős gyermekgyógyászként foglalkozott koraszülöttmentéssel és ellátással hazánkban.
Munkásságát számos publikáció, tanulmány jelzi, mellette több szakmai elismerés és kitüntetés birtokosa volt.
Szeged 2017-ben választotta díszpolgárának.
A Szeged Televízió 2017-ben készített hosszabb beszélgetést Pintér Sándorral
Forrás: Szeged.hu
Lilára vált ma a Lánchíd a koraszülöttekért – Ünnepeljük együtt a legkisebb harcosokat!
Szerző
Friss
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?
- Képzelje, mennyit spórolnánk, ha a miniszterelnök lenne az összes ‘funkci’ – Nyírbogáton fut a próbaverzió
- 23 igen – 10 fideszes nem = a főváros él az elővásárlási jogával Rákosrendező kapcsán
- Ujabb magyar focista igazolt a top-ligába
- Recseg-ropog az Orbán-rendszer – Ilyen még nem volt: tüntetést szerveznek a bírók
- Szia Uramék nem tolonganak a megvehető ezredesi rangért – Konkrétan: nincs rá fizetőképes kereslet
- A Megafon bekebelezi az Origo-t? – Nem lenne nagy változás, de mégis…..
- Tiszta őrület: Trump, akárcsak Orbán, az ország legnagyobb gondjai között tartja számon a gyerekek nemváltását
- Átlátszó: négy éve nem érkezik közvetlenül Ukrajnából orosz gáz, és ezt mi akartuk
- Az új zűrök alatt se feledjük: tovább ketyeg a napi 400 millió forintos bírság – A regnáló döntésképtelen