Elnyomás évtizedeken át! Gyáva feljelentők tették tönkre a tudóst — Lapzsemle

A huszadik század egyik legeredetibb magyar tudósára hívtuk fel a figyelmet ezekben a hetekben.  Liska Tibor kilencvenötödik születésnapja (október 25-e) alkalmából részleteket ajánlottunk leghíresebb művéből, az évtizedekre betiltott Ökonosztátból. Liska Tiborhoz  így az is közelebb kerülhet, aki most hall róla először. Születésének 95. évfordulóján szóljon a heti lapzsemle Liskáról.

1925-2020: Akár élhetne és alkothatna még Liska Tibor

A könyv néhány utalása különösen nagy erővel mutatja meg, hogy az a — nemcsak terjedelmében — hatalmas vitairat, amit Liska Tibor a hatvanas évek közepének reformlázában alkotott meg, miért maradt „szamizdatban” egészen a rendszerváltás küszöbéig. Azt is megérthetjük, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években milyen küzdelmek őrölték fel annyira Liska Tibort, hogy még a 69. születésnapját sem érhette meg…

Sötét idők: feljelentés és kiátkozás

Annak idején „a hatvanas évek szűk levegőjéről” énekelt Cseh Tamás, Bereményi Géza szövegével.
Az Ökonosztát sorsa tapinthatóvá teszi, mennyire nehéz volt akkoriban a légzés. Liska Tibor még be sem fejezhette művét, amikor rosszakarói máris botrányt csaptak az Ökonosztát körül. A szocializmus évtizedeit meghatározta az üldözési mánia és a beteges titkos ügykezelés (TÜKösítés). Ennek kapcsán így írta le Liska Tibor, hogyan szorult a hurok a nyaka körül: „Élni, írni, dolgozni olyan közmorál mellett is muszáj, ahol egy még félig sem elkészült több száz oldalas tanulmányt néhány sora alapján párttaggyűléseken ki lehet átkozni a „vádlott” meghallgatása nélkül, meg lehet támadni érte a szakmai vezetést is, és olyan félelmet lehet kelteni bennük, hogy a sokszorosításra adott engedélyt azonnal visszavonják stb. Ilyen „bizalommal teli alkotó légkör”-ben a kevésbé meggondolatlan fejek is titkos páncélszekrényekké válnak, ahova csak a legbizalmasabb barátok kukkanthatnak be, de azok is ijedten fognak elfutni, ha esetleg olyan gondolatot látnak benne, hogy a gazdasági életben a titkos ügykezelés az osztályharc éleződéséről szóló sztálini elmélet és gyakorlat egyik legkártékonyabb maradványa.” (Liska Tibor: Ökonosztát — Felkészülés a mechanizmusreformra. KJK, Bp. 1988. 249. oldal)

Zárt terület, kutatási tilalom

Liska Tibor az Ökonosztátban természetesen nagy hangsúllyal foglalkozott (volna) régiónk akkori legérdekesebb kísérletének, a jugoszláv önigazgató gazdasági rendszernek a kritikájával. Csakhogy a beteges titkolózás ezt is majdnem lehetetlenné tette. A kutatók abszurd helyzetét Liska így mutatta be:
„…bár igen keveset tudunk a jugoszláv gazdaságról, úgy tűnik, hogy az ökonosztát a lényeges kérdésekben nem az ottani utat követi. Sajnos nagyon bátortalanul lehet csak erről nyilatkozni, mert a jugoszláv gazdasági mechanizmus érdemi kritikája is a kutatási tilalom alatt álló zárt elméleti területek közé tartozik. Egyetlen érdemi vitát sem lehet még róla hallani vagy olvasni, és a számomra elérhető küldöttségi jelentések, tanulmányok is olyan nagy gonddal vannak megfogalmazva, hogy épp a leglényegesebb problémákról nem szólnak egy szót sem.” (Ökonosztát, 238.)

Liska Tibor a játékra és szabadságra vágyott

Végül villantsuk fel az Ökonosztát egyik legszebb részletét. Ebből megérezhetjük, hogy a fojtogató korlátok ellenére miért áldozta az életét és erejét mégis erre a küzdelemre Liska Tibor:
„Ami a harcban valóban nagyszerű és a legnemesebb tömegsporttá fejlesztendő elem, az a stratégia és taktika, az elgondolások, ötletek, kombinációk izgalmas vetélkedése. Ha pénzben játszunk, akkor csak izgalmasabb lesz a parti, és ha nem jár egzisztenciális veszéllyel, ha a szolid megélhetés minden körülmények között biztosítva van, ha szabályosan játszunk és az egyenlő esélyeket biztosító játékszabályok a nyertesekre és a vesztesekre egyaránt érvényben maradnak, akkor nem kell félni attól, hogy a hősi harc pátoszát felváltó játékszenvedély unalmassá, tartalmatlanná teszi az életet.
A gazdasági verseny a legszebb játékok közé tartozhatna, ha nem lenne az az igazságtalansága, hogy a korábbi nyertesekre a versenyszabályok már nem érvényesek olyan mértékben, mint a vesztesekre.” (Ökonosztát, 230.)